Hirdetés

Ebből is látszik, hogy a rossz kritikák nem állítják meg a mozizni vágyókat

|

Az Énekesmadarak és kígyók balladája kétszer annyi embert vonzott, mint az Öt éjjel Freddy pizzázójában és a Marvelek együtt.

Hirdetés

A Marvelekhez hasonlóan Az éhezők viadala előzményeit elmesélő Énekesmadarak és kígyók balladája sem kapott túlságosan pozitív kritikákat a sajtótól, mi egyenesen az év egyik legrosszabb filmjének neveztük. De van egy érdekes különbség a két film között: míg a legújabb Marvel-alkotás kifejezetten gyengén rajtolt el hazánkban is, addig a Filmforgalmazók Egyesületének hétvégi adatai alapján Az éhezők viadala előzményfilmre "ki voltak éhezve" a magyarok - vagy legalábbis jobban, mint a felhozatal többi tagjára. 

A fiatal Coriolanus Snow története több mint 40 ezer látogatót vonzott be november 16. és november 19. között a mozikba, míg a toplista második helyezettje csak 12 ezret tud felmutatni. A 40 ezer néző egyébként nem lenne acélos, de ezen a hétvégén ennyi is elég lett a diadalhoz - Az éhezők viadala franchise legutóbbi két része anno 100-100 ezer néző felett nyitott a magyar mozikban, ehhez képest jelentős a visszaesés. 

Hirdetés

Az elmúlt hétvége folyamán Az énekesmadarak és kígyók balladájára többen voltak kíváncsiak, mint az Öt éjjel Freddy pizzázójábanra, a Marvelekre, a Trollok: Együtt a bandára, a Mancs őrjárat: A szuperfilmre és a Megfojtott virágokra együttesen, de tény persze, hogy korábbi bemutatókat sikerült így lenyomni, érdemi új konkurencia nélkül. John Malkovich már kevésbé járt jól, hiszen a nevével fémjelzett másik új premier, a Vendég a francia kastélyban csak nyolcadikként nyitott - a többi újdonság viszont még a top 10-be sem került be (A mi kocsmánk a 18., a Magasmentés a 29., a Libertate '89 - Nagyszeben pedig a 31. lett). 

A következő hétvégén már olyan konkurensekkel kell majd szembenéznie Az éhezők viadala előzményfilmnek, mint a Ridley Scott által rendezett Napóleon és az új Disney animációs film, a Kívánság, szóval nem lesz egyszerű a dolga. Érdemes lesz megvizsgálni majd, hogy mennyit esik a népszerűsége, persze ez a mostani listán nem változtat: 

  1. Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája 87 649 835 Ft bevétel, 40 454 látogató
  2. Öt éjjel Freddy pizzázójában 23 505 055 Ft bevétel, 11 922 látogató
  3. Marvelek 21 986 275 Ft bevétel, 10 622 látogató
  4. Trollok: Együtt a banda 15 441 490 Ft bevétel, 7981 látogató
  5. Mancs őrjárat: A szuperfilm 11 195 020 Ft bevétel, 5687 látogató
  6. Megfojtott virágok 10 755 860 Ft bevétel, 4864 látogató
  7. A lápkirály lánya 9 248 020 Ft bevétel, 4389 látogató
  8. Vendég a francia kastélyban 7 342 225 Ft bevétel, 3382 látogató
  9. Állati iramban 5 403 825 Ft bevétel, 2691 látogató
  10. Magyarázat mindenre 4 984 395 Ft bevétel, 2215 látogató
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)