Hirdetés

Egy magyar katona zaklatta Sharon Stone-t, mert az gondolta, volt egy közös gyerekük

|

Két éven át leveleket írt, sőt, a színésznő rokonait is felkereste B. Sándor.

Hirdetés

Aki azt gondolja, már a kéretlen fotósokat is nehéz lehet elviselni a sztároknak, képzelheti, mit élhetnek át akkor, ha zaklató, fenyegető leveleket kapnak. A Daily Mail beszámolója szerint a 62 éves B. Sándor, a magyar hadsereg ma már Londonban élő veteránja két éve küldözget leveleket az ő "angyalának", Sharon Stone-nak: legutóbb október 15-én írt, és azt állította, a '80-as években viszonyuk volt, eljegyezte a színésznőt, és ő az apja Stone eltitkolt fiának, akit halálos baleset ért nem sokkal születése után. Az, hogy melyik évben mi történt, kissé zavaros.

Ennek apropóján azt írta, fel fogja keresni, a családtagjaitól igyekszik kideríteni, hol lakik. Nem hazudott: Stone húga, Kelly házánál látták várakozni májusban, ahol egy biztonsági kamera készített róla képet, de járt az anyjánál és a fiútestvérénél is. Egyik levelében is leírta, hogy májusban Los Angelesbe utazott, hogy ott találkozzon Sharonnal és beszélgethessenek.

Hirdetés

Egy másik levélben azt állította, mentális egészsége javult, és most már újra "normális". A londoni reptéren érte el telefonon a család magánnyomozója, Paul Barresi, ahonnan Magyarországra akart utazni, az Egyesült Államokba pedig állítólag nem fog visszatérni, nem zaklatja tovább Stone-ékat.

Stone-nak korábban is volt már egy zaklatója, ő nyolc évvel ezelőtt öt évre szóló távoltartási végzést kapott levelei miatt.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)