Hirdetés

Ekkor érkezik meg Eddie Murphy egyik klasszikus vigjátékának folytatása

|

Az Amerikába jöttem 2 ráadásul nem a mozikban fog debütálni, hanem az Amazon szolgáltatásán.

Hirdetés

Eddie Murphy számos remek filmben szerepelt a '80-as és a '90-es években, és valószínűleg sokan közületek még emlékeztek is az 1988-as Amerikába jöttem című alkotásra, amiben a színész egy feleséget kereső herceg bőrébe bújt.

Jövőre ráadásul folytatást kap a kaland, és most már azt is tudjuk, hogy egészen pontosan mikor fog debütálni, illetve arra is fény derült, hogyan is érhetjük majd el az új filmet.

Hirdetés

Eredetileg idén került volna a mozikba az Amerikába jöttem 2, amiben Eddie Murphy mellett többek között Arsenio Hall és James Earl Jones is visszatérnek egyébként, azonban változott a terv, mivel az Amazon Studios megszerezte a film jogait. Így pedig a folytatás nem a mozikban, hanem a Prime Video kínálatában debütál majd, méghozzá 2021. március 5-én.

A filmben természetesen a régi visszatérők mellett új arcok is feltűnnek majd, köztük például Wesley Snipes is, szóval remélhetőleg sikerül majd a készítőknek megnevettetniük a nézőket.

Ti örültök, hogy folytatást kap az 1988-as klasszikus?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)