Hirdetés

El akarják távolítani egy milliárdos Transformers szobrait az utcáról, de nem sokat tehetnek ellenük

|

A városkép-bizottság így nem ismer kegyelmet, de a tulajdonos sem enged.

Hirdetés

Két éve két csodálatos szobor jelent meg egy patinás washingtoni környéken egy ház előtt, az egyik Optimus Prime-ot, a másik Bumblebeet, azaz Dongót ábrázolta. A formatervezés inkább a filmekre, mint a rajzfilmre vagy az eredeti játékokra emlékeztet, profi munka mindkettő, ráadásul valódi autóalkatrészekből alkotta meg őket a művész.

Megrendelőjük a helyi Georgetown Egyetemen oktató neurológus professzor, Newton Howard, aki nagy szaktekintélynek számít a szakmájában, ennek megfelelően nagyon gazdag, és így szerette volna feldíszínteni portáját. 

Hirdetés

Nem kellett volna: a szomszédságnak hamar elege lett, és a helyi városképbizottsághoz fordultak, hogy eltávolíttassák a szobrokat. A professzor nem éppen önző arc, jelenleg is a csúcstechnológia segítségével kutatja a Parkinson- és az Alzheimer-kór ellenszerét, de a szobrok ügyében nem ismer kompromisszumot. Bár a bizottság gyorsan döntött, és hat hónapot adott Howardnak, hogy eltüntesse a műalkotásokat, ő nem tágított, sőt:

Optimus Prime-ot egy még nagyobbra cserélte, az eredetit pedig háza tetejére állította.

Mint egy interjúban elmondta, a szobrok az emberek és a technológia harmonikus együttműködését fejezik ki, és azt üzenik, nem kell félnünk a robotoktól. Állította: olyan helyre tette őket, ahol a szomszédok egyébként hasonló alapterületű virágosládákat tartanak, így eszébe sem jutott, hogy baj van.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A helyieknek azonban nem is a szobrokkal van baja, hanem a folyamatosan buszokkal, kocsikkal érkező, a kapukat eltorlaszoló szelfiző turistákkal, akik ráadásul agresszívek, köpködnek, hadonásznak, kiabálnak, ha az ott élő járókelők egyszerűen közlekedni szeretnének, ezzel ugyanis zavarják őket a fotózásban. A helyzet már 27 hónapja eszkalálódik, sokak szerint élhetetlenné vált a környék, igaz, a biztottságnak van tagja, aki figyelembe venné a kétmillió dolláros szobrok művészi, esztétikai értékét és üzenetét. Egy lakos közben azzal érvelt, hogy "ilyen alapon Sztálin-szobrot is állíthatna, biztos az is értékesnek tűnik némelyek szemében, nem?". 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)