Hirdetés

Elfogatóparancs van érvényben Marilyn Manson ellen

|

Az énekesnek egy 2019-es bántalmazási ügye miatt kellett volna felelnie.

Hirdetés

Nem most éli karrierjének legszebb éveit a botrányos megjelenéséről ismert Marilyn Manson. Az, hogy a szexuális bántalmazási és visszaélésekkel kapcsolatos vádak közül mit sikerül végül rábizonyítani, miben volt valóban vétkes, csak hónapok múlva derülhet ki, de egy más jellegű vétség miatt már most felelnie kell.

New Hampshire rendőrsége elfogatóparancsot adott ki ellene, mivel nem jelentkezett önként. A vád két rendbeli erőszak elkövetésének vétsége, melyet egy 2019-es koncerten egy videós ellen követett el, azonban azt a hatóságok is hangsúlyozták, hogy nem szexuális természetű bántalmazás történt.

Hirdetés

Mindkét esetben kevesebb mint egy év börtön és 2000 dolláros büntetés várhat rá. Manson és képviselői állítólag régóta tudtak erről, mégsem tették meg a szükséges lépéseket.

A zenész ellen emellett szexuális bántalmazás miatt is folyik eljárás. Egykori asszisztense, Ashley Walters beperelte, mondván annak idején rettenetesen bánt vele, megerőszakolta, extrém mértékben túlóráztatta (volt, hogy 48 órát kellett lenyomnia egyhuzamban), és azt mondta a barátainak, nyugodtan taperolhatják a hölgyet. Manson és menedzsmentje mindent tagad, de kiadója februárban szerződést bontott vele. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)