Hirdetés

Elhunyt Moldova György, a legolvasottabb kortárs magyar író

|

Moldova György leginkább a riport és a szatíra műfajában alkotott.

Hirdetés

A mai napon Moldova György lánya, Moldova Júlia közölte az MTI-vel a szomorú hírt, miszerint elhunyt édesapja. A Kossuth-díjas, Karinthy-gyűrűs, Prima Primissima díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar író 88 éves volt. Otthonában, családja körében hagyott itt bennünket. 

Moldova Júlia közleményében így fogalmazott: "Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk".

Hirdetés

Moldova eredetileg Reif György néven született Budapesten, 1934-ben. A Moldova nevet 1955-ben választotta magának, amikor első írása nyomtatásban megjelent. A Szent László Gimnáziumba járt, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán tanult négy évet, többek között Csurka Istvánnal egy évfolyamba. Itt diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, de új osztályfőnöke kötelezni akarta témaváltásra. Erre nem volt hajlandó, ezért elhagyta az iskolát, és bányászként kezdett el dolgozni, majd többféle kétkezi munkában is kipróbálta magát. Később forgatókönyvírással próbálkozott barátai unszolására, ami meghozta számára a várt sikert, dramaturgként kezdett dolgozni. 

Első könyve 1963-ban jelent meg Az idegen bajnok címmel. A közönség azonnal megkedvelte, folyamatosan érkeztek újabbnál újabb írásai. Közben közreműködött a rádiókabarénál, majd később a Ludas Matyi nevű lapnál és a Magyar Nemzetnél is. Szépirodalmi művei mellett több tucat riportkönyv is a nevéhez köthető. Saját önéletrajzát Az utolsó töltény című sorozatában írta meg. Ennek utolsó, 13. része 2021-ben jelent meg.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)