Hirdetés

EXKLUZÍV: nézd meg nálunk először szinkronosan a Madame Web előzetesét!

|

Élőszereplős filmben még nem látott szuperhősökkel támad a Sony Pókember spin-offja.

Hirdetés

Változó sikerrel, de kitartóan építgeti a Sony is a maga szuperhősös moziverzumát, amelynek alapját a Pókemberrel baráti vagy ellenséges viszonyt ápoló karakterek építik. Egyelőre az sem szegte a stúdió kedvét, hogy az anyagilag sikeres Venom, majd a minden tekintetben visszalépésnek számító Venom 2. - Vérontó után a kétszer is moziba küldött, de mindkét alkalommal elhasalt Morbius következett, nem éppen biztató sormintát kirajzolva.

Jövőre a tervek szerint három filmet is a mozikba küld a Sony, nevezetesen a Madame Webet, a Kraven Kraven, a vadászt, valamint a harmadik Venom filmet. Úgy fest, megpróbálja kihasználni a helyzetet, hogy a Marvel Studios kizárólag a Deadpool 3.-at szándékozik 2024-ben bemutatni, míg a teljes rebootra készülő DC Studios semmit.

Hirdetés

Hogy bejön-e a Sony számítása, azt talán csak a jövőbe látó Cassandra Webb (Dakota Johnson), a Madame Web címszereplője tudná megmondani, akihez három Póknő (a Sydney Sweeney alakította Julia Carpenter, a Celeste O'Connor által eljátszott Mattie Franklin, továbbá Araña, azaz Anya Corazon Isabela Merced megformálásában) is csatlakozik a képregényekben nem épp szupergonoszként ábrázolt Ezekiel Simms (Tahar Rahim) elleni küzdelemben.

A Madame Web 2024. február 14-én debütál az amerikai mozikban S. J. Clarkson (Egy botrány anatómiája) rendezésében, és az imént felsoroltak mellett Mike Eppst, Emma Robertset, Adam Scottot, valamint Zosia Mametet is láthatjuk majd benne. A címszereplőről és a többi szuperhősről ebben a cikkben olvashatsz bővebben a film antagonistájával egyetemben, de akár videón is megnézheted a karaktermagyarázónkat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)