Hirdetés

Ez nem trash - előzetest kapott A híd, a magyar HBO Max reality sorozata

|

Erdélyben, káprázatos környezetben küzdenek a résztvevők a fődíjért.

Hirdetés

Egy ideje már túllépett a valóságshow-k műfaja azon a sztereotípián, hogy a produkciók kizárólag magukat rendszeresen mattrészegre ivó, egymást szóban vagy akár tettleg is bántalmazni képes egyének részvételével készülhetnek, a tévéképernyő másik oldalán pedig csakis olyan nézők foglalnak helyet, akiknek örömet okoz, ha azt látják, ahogy mások élete még a sajátjuknál is nyomorúságosabb.

Az HBO Max első magyar gyártású reality sorozata szerencsére nem ilyen, A híd, amit Romániában, azon belül is Erdélyben forgattak, különböző hátterű (élsportoló, influenszer, modell, színész stb.) szereplőket vonultat ugyan fel, de olyanokat, akikből kinézzük, hogy képesek lehetnek észszerű megoldást találni egy problémára.

Hirdetés

A Bélesi-víztározó partján összegyűlt 14 férfinak és nőnek az a feladata, hogy 18 nap alatt felhúzzon egy 250 méteres hidat, méghozzá puszta kézzel. Az építmény persze nem a semmibe vezet, hanem a 30 millió forintos fődíjhoz.

Ha felkeltette az előzetes az érdeklődéseteket, augusztus 11-ét jelöljétek meg a naptáratokban, ugyanis aznap kerül fel a külföldi formátum alapján készült A híd az HBO Max streamingplatformra. Magyarósi Csaba a műsorvezető, de táborlakók között is látni fogtok néhány ismerős arcot, például Varga Ádámot A besúgó sorozatból.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)