Hirdetés

Ezt a tanulságot vonta le Scarlett Johansson a Disney elleni perből

|

A színésznő utólag úgy értékelte, hogy érdemes volt felemelnie a szavát.

Hirdetés

Idén nyáron komoly sajtóvisszhangot váltott ki, amikor Scarlett Johansson beperelte a Disney-t, és a szórakoztatóipar egérfüles óriása sem maradt adósa a színésznőnek - már ami a kemény nyilatkozatokat illeti. Johansson egyébként azt nehezményezte, hogy a stúdió másképp kezelte a filmet, mint ahogy arról korábban megegyeztek, ami miatt be is perelte a céget.

Mint ismeretes, egyszerre debütált a Fekete Özvegy a mozikban és a Disney+ streamplatformon, ami azzal járt, hogy a potenciális nézők jelentős hányada inkább az otthoni filmnézés kényelmét választotta. Ezért a színésznő szerződésszegéssel vádolta a Disney-t, és kártérítésért perelt a kiesett jövedelem miatt, hiszen a szerződése alapján kizárólag a mozis bevételekből részesült, a streamesből nem. A pereskedés hónapokig tartott, a vége azonban megegyezést hozott, a felek pedig már újra együtt dolgoznak.

Hirdetés

Johansson kisasszony lelki békéjéhez minden bizonnyal az a nem elhanyagolható pénzügyi kárpótlás is hozzájárul, amit a Disneytől kapott az ügy végén. Ezen felbuzdulva a színésznő egy fontos üzenetet fogalmazott meg a The Associated Press-nek adott interjújában.

"Úgy gondolom, hogy fontos tisztában lennünk az értékünkkel és kiállni magunkért. [...] Majdnem 30 éve dolgozom az iparban - sok mindent láttam és nagy változások zajlottak ennyi idő alatt. Korábban néha úgy gondoltam 'Ó istenem, ha kiállok magamért, talán soha többet nem dolgozhatok vagy tiltólistára is kerülhetek'."

Félelmei azonban alaptalanok voltak, s bár eredetileg 100 millió dollárt szeretett volna kapni a stúdiótól kártérítés gyanánt, de valószínűleg a kompromisszumos 40 millióval is kiegyezik valahogy. Közben pedig már együtt dolgoznak a felek egy rendkívül titkos Marvel-projekten, sőt Johansson egy másik Disney filmben, a Tower of Terrorban is feltűnik majd.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)