Hirdetés

GameStar Filmajánló - A holnap határa, Másnaposok szerencséje, Hosszú út lefelé

|

Heti Filmajánlónk legfényesebb csillaga ezúttal Tom Cruise lett, aki újra és újra elhalálozik a harctéren a Bourne-rejtély rendezőjének új sci-fijében.

Hirdetés

Eseménydús hetet tudhat maga mögött a filmipar. A Godzilla rendezője dirigálhatja az első Star Wars mellékszálat, Edgar Wright otthagyta a Hangya mozit, megvan a Batman vs. Superman hivatalos címe és logója, illetve kiderült, hogy Tarantino sorozatot készítene Django történetéből.

Befutott a Big Hero 6 első trailere is, amely a Marvel azonos című képregényének adaptációja. A történet főhőse egy csodagyerek, Hiro Hamada, aki saját maga építette robotjával csatlakozik a várost védelmező hősök kis csapatához. A rendezői feladatokat Don Hall és Chris Williams látják el, a külföldi megjelenés november 7.

Szerintetek is olyan a robot, mint egy Casper-Vasember hibrid? Ennél már csak Tom Cruise esete furcsább:

A holnap határa (Edge of Tomorrow):

Az időhurokba keveredés témáját már több film is feldolgozta (például a Forráskód), de Doug Liman úgy érezte, hogy a Földet támadó idegenekkel és Tom Cruise bevonásával valami egészen mást alkothat. Cruise karaktere egy bátor katona, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy az idegeneket megfékezze, de elhalálozik a csatatéren. Majd újra. És újra.  Mindig mindent kezdhet elölről, amíg rá nem jön, hogy ez lehet az egyetlen esélyük az idegenek ellen. Ebben segít neki egy tapasztalt és szemrevaló katonanő (Emily Blunt) is, hogy kellemesebben teljenek a látványos összecsapások, nagyobbat üssenek a sztori csavarjai és a néző azon kapja magát, hogy igazából érdekli őt hőseink sorsa, illetve az űrlények megfékezésének megoldása. Éppen ezért A holnap határa ajánlott plecsnit kap tőlünk!

(Érdekesség: Tom Cruise teljes menetfelszerelése a sisakkal, fegyverekkel és más kiegészítőkkel együtt 57 kilót nyomott, amit maga a színész mesélt el az amerikai premieren.)

Másnaposok szerencséje (Walk of Shame):

Szinte már művészet a másnaposságról ennyi bőrt lehúzni, de Steven Brill (Sátánka – Pokoli poronty, Sodró lendület, A kismenő) azért mégiscsak megpróbálja. Egy jó családból származó riporternő (Elizabeth Banks) élete legfontosabb interjújára készül, de előző este még bevállal egy egy éjszakás kalandot, amire bulival melegít be, csakhogy másnap reggel egy lepukkant környéken találja magát iratok, mobil, készpénz és kocsi nélkül. A poénok nagy része - és a Másnaposok szerencséje cím - is ebből a szituációból ered, amik bár váltakozó minőségűek, de Banks mégis képes a nézhető kategória felé billenteni a mérleg nyelvét, így ha nem is feltétlenül moziban, de lemezen megérdemel egy esélyt.

(Érdekesség: Elizabeth Banks rendezésre adta a fejét, ő készíti a Tökéletes hang 2-t és az egyik főbb szerepet is elvállalta benne.)

Hosszú út lefelé (A Long Way Down):

Szilveszter éjszaka négy ember ugyanarról a háztetőről szeretne öngyilkosságot elkövetni, azonban találkozásuk sorsdöntő lesz, letesznek elhatározásukról és egymást bátorítva barátokká válnak. Bár Nick Hornby regényének adaptációja tartogat néhány jó pillanatot, azonban első vélemények megegyeznek abban, hogy összességében Pascal Chaumeil (Szívrablók) rendezőnek sikerült telibe találnia a középszerűséget. Az általa irányított színészek – Pierce Brosnannel az élen – sem törték magukat halálra, így hiába a sok ígéretes név a stáblistán (Aaron Paul, Sam Neill, Rosamund Pike, Imogen Poots), a Hosszú út lefelé szigorúan a ’pattogatott kukoricával elmegy’ kategóriát képviseli, de azt is csak alulról súrolja.

(Érdekesség: Tudtátok, hogy Sam Neill családja már 150 éves borászati múltra tekint vissza? A színész kedvenc fajtája a pinot noir és egyike volt azoknak, akik a szigetországban elkezdték meghonosítani és terjeszteni.)

Csúnya, gonosz bácsik (Big Bad Wolves):

Ritkán számolunk be izraeli thrillerről, de ha Quentin Tarantino azt mondja egy filmről, hogy az érdemes a megnézésre, akkor lehet benne valami, bárhogyan is viszonyulunk az ajánló személyéhez. Az Aharon Keshales – Navot Papushado páros művében egy eltűnt, megcsonkított kislány erdőben talált holtteste indítja el az eseményeket. Egy erdei házban futnak össze a szálak, ahol nemcsak a vallatásnál kudarcot valló rendőr, a gyilkossággal vádolt hittantanár, a lánya elvesztésébe beleőrülő apa találja meg a maga igazát, de olyan váratlan fordulatokkal is találkozhatunk, ami nem várt meglátásba helyezi az ügyet. A fekete humorral is átitatott thriller nem könnyen fogyasztható, nem is egyszerű darab, de talán éppen ezért okozhat maradandó élményt.

(Érdekesség: A rendezőpáros korábbi műve, a Veszettség is egy pszichopata sorozatgyilkosról szólt.)

A heti DVD és Blu-ray megjelenések:

- A mogyoró-meló (DVD)
- Amerikai botrány (DVD, Blu-ray)
- Sztálingrád (2013) (DVD, Blu-ray)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)