Hirdetés

GameStar Filmajánló - Gyilkosság az Orient Expresszen és Rossz anyák karácsonya

|

Poirot újra nyomozásba kezd, miközben a rossz anyák már a karácsonyt ünneplik. De nem fognak unatkozni azok sem, akik egy belevaló romantikus vígjátékra szomjaznak.

Hirdetés

Durva tempóban zajlottak az események Hollywoodban. Rövid idő alatt eljutottunk odáig, hogy Kevin Spacey-t kirúgták a Kártyavárból, sőt még új filmjéből, A világ összes pénzéből is kivágják a jeleneteit, továbbá Quentin Tarantino elhatárolódott Weinstentől. Eközben kiderült, hogy tévés vetélkedő készül a Honfoglaló alapján, illetve magyarázatot kaptunk arra is, hogy miért nem került bele a Thor: Ragnarökbe Beta Rey Bill. A Puliwood-os srácok James Newton Howard koncertjén is ott voltak, olvassátok el élménybeszámolójukat. 

Hirdetés

Ami az előzeteseket illeti, két szinkronos darab is felkerült a világhálóra. Az egyik a februárban érkező következő Marvel film, a Fekete Párducé: 

Nem úszta meg a magyar változatot az Új mutánsok első kedvcsinálója sem, amely egyetlen korábbi X-Men filmhez sem hasonlít majd, hiszen horror lesz. 

Szuperhősökkel és mutánsokkal most éppen nem szolgálhatunk, de detektívvel, rossz anyákkal és szerelmesekkel igen. Íme az aktuális felhozatal: 

Gyilkosság az Orient Expresszen (Murder on the Orient Express)

Agatha Christie egyik leghíresebb regénye újabb feldolgozást kap Kenneth Branagh jóvoltából, aki egyúttal a főszereplő, Hercule Poirot bőrébe is belebújt. A hírhedt gőzösön próbál meg kinyomozni egy gyilkosságot, miközben nem kis sztárok veszik körül (Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, Willem Dafoe, Penélope Cruz, Daisy Ridley, Josh Gad). A Puliwood kritikája szerint a Gyilkosság az Orient Expresszen legújabb iterációja bár nem a legjobban sikerült feldolgozás, de így is érdemes megnézni. 

(Érdekesség: A film forgatásának idején Josh Gad több alkalommal is meglátogatta Daisy Ridley-t a lakókocsijában, hogy kipuhatoljon néhány részletet a Star Wars: Az utolsó Jedikről.)

Rossz anyák karácsonya (A Bad Moms Christmas)

A Rossz anyák c. vígjáték sikerére való tekintettel rohamtempóban készült el a folytatás, a karácsonyi kiadás, hogy az idei ünnepekre ismét elszórakoztassa a nagyérdeműt Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn dinamikus és szabadszájú triója. Ha valaki szerette az elődöt, az tudja mire számíthat, pontosan azt fogja kapni ismét. 

(Érdekesség: A stúdió egy egész franchise-t tervez a Rossz anyákból, ennek keretében jön majd a spin-off, a Rossz apák is.)

Rögtönzött szerelem (The Big Sick)

A külföldön az évtized romantikus vígjátékaként emlegetett Rögtönzött szerelem megtörtént eseményeken alapkul. A Szilícium völgy sorozatból is ismert stand-up komikus, Kumail Nanjiani a saját szerelmi történetét meséli el, amelyben megismerkedik egy végzős lánnyal, akibe beleszeret, viszont a kulturális különbségek miatt a kapcsolatot ellenzi a családja. Csakhogy a lányt megtámadja egy titokzatos betegség és kómába esik. Rajta kívül felbukkan még Ray Romano (Szeretünk, Raymond, Jégkorszak-filmek), valamint az Oscar-díjas Holly Hunter (Zongoralecke, A cég, Karambol, Tökéletes másolat) is, ez pedig már bőven elég indok arra, hogy jegyet váltsatok erre a remekműre. 

(Érdekesség: A film a főszereplő Kumail Nanjiani és felesége, a produkció társ-forgatókönyvírója, Emily V. Gordon megismerkedésének történetén alapszik.)

A heti DVD és Blu-ray megjelenések: 

- LEGO Batman/LEGO Kaland gyűjtemény (DVD)
- Verdák 3 (DVD)
- Batman Kétarc ellen (DVD)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)