Hirdetés

King Kong vs. Godzilla - a film, amire mindig is vártál

|

A Legendary Pictures azt tervezi, hogy a távolabbi jövőben összeereszti Godzillát és King Kongot a vásznakon.

Hirdetés

A Legendary Pictures nem folytatja King Kong történetét, hanem inkább elmeséli az előzményeket a 2017-ben érkező Kong: Skull Island képében. A Deadline úgy értesült, hogy a kiadónak már azt követően is megvan a pontos terve, amit a Warner Bros.-szal közösen hoznak össze.

A Deadline szerint a Legendary Pictures a Universaltól átpasszolta a Kong: Skull Island jogait a Warner Bros.-nak, hogy később egyesíthessék erejüket a másik nagy franchise-zal, a Godzillával. Állítólag Gareth Edwards összehozza 2018-ra a Godzilla folytatását, majd azt követően megvalósulhat a King Kong vs. Godzilla mozi. A két lény egyébként nem most találja magát először szemtől-szemben, ugyanis 1962-ben, a Godzilla jogait birtokló Toho stúdió jóvoltából egyszer már megmérkőztek egymással, bár inkább megmosolyogtató küzdelem volt ez, mintsem véresen komoly: 

A Kong: Skull Island 2017. március tizedikén jelenik meg Jordan Vogt-Roberts rendezésében, a főbb szerepekben pedig Tom Hiddleston, Brie Larson és Corey Hawkins láthatóak, valamint legutóbb pletykálták Samuel L. Jackson, Tom Wilkinson és John C. Reilly csatlakozását is. 

Ti megnéznétek egy King Kong vs. Godzilla filmet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)