Hirdetés

Gondoltad volna, hogy már 15 éves a Netflix, mint streamingplatform?

|

Maga a cég ennél is öregebb, de korábban a Netflix még kissé más tevékenységi körben mozgott.

Hirdetés

Bizony a Netflix már 15 éve jelen van a streamingpiacon, melynek alapjait épp ő fektette le. Magát a céget azonban korábban, egészen pontosan 1997-ben alapították azért, hogy meglovagolják a DVD-k által keltett hatalmas hullámokat. 1997-ben ugyanis az épp csak bemutatkozó új adathordozó elképesztően nagy sláger volt, ami gyökeresen megváltoztatta a filmfogyasztást is. A videótékák helyét elkezdték átvenni a DVD kölcsönzők, a Netflix pedig hatalmasat csavart a megszokott rendszereken.

Létrehoztak ugyanis egy olyan előfizetést, melyben az emberek postai úton kaptak papírtokos DVD-ket - egy városi legenda szerint egyébként az egész ötlet onnan jött, hogy az egyik alapítónak késedelmi díjat kellet fizetnie egy tékában, mert nem vitte vissza időben az Apollo 13-at (erről később kiderült, hogy nem valós történet).

Hirdetés

Online DVD tékaként a Netflix 30 alkalmazottal és mindössze 1000 filmmel indult útnak, az új recept pedig hatalmas sikernek bizonyult. Kezdetben hagyományos kölcsönzési modellel dolgoztak, de ezt hamar teljesen leváltotta a havidíjas előfizetés. Az előfizetők korlátlanul rendelhették a filmeket, amiket DVD-n hozott a postás. A DVD-lejátszók egyre olcsóbbak lettek, ez is a Netflix malmára hajtotta a vizet, a vállalat pedig 2002-ben tőzsdére ment.

A 2000-es években jött el aztán az a váltás, ami ma meghatározza a Netflix profilját: a szélessávú internet elterjedése miatt először azt tervezték, hogy Netflix Box néven indítanak egy új rendszert, ami éjjel letölti azokat a filmeket, amit meg akar nézni másnap az ember. A YouTube érkezése azonban bizonyította, hogy mindez megoldható a streaming segítségével is.

2007-ben már az egymilliárdodik DVD-t kölcsönözték ki tőlük, de a cég teljesen más szintre lépett, mikor 2008 január 16-án, vagyis pontosan 15 esztendővel ezelőtt elstartolt, mint streamingplatform.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)