Hirdetés

Bosszúállók 4 - kiderült, mikor ismerhetjük meg a teljes címet?

|

Ha igaznak bizonyul a friss szivárgás, akkor már nem is kell olyan sokáig várnunk a legújabb Bosszúállók mozi régóta várt címére

Hirdetés

Már most szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy potenciális spoilerek következnek, úgyhogy csak és kizárólag ennek tudatában olvassatok tovább! Elvileg a következő sorokban fény derült A Hangya és a Darázs stáblistás jelenetére is, szóval ne mondjátok, hogy én nem szóltam. No, most tehát azután, hogy csak azok maradtak, akiket mindez cseppet sem zavar, rátérhetünk a lényegre. 

Hirdetés

A Redditre felkerült információk alapján A Hangya és a Darázs stáblista utáni jelenetében találkozunk majd első alkalommal a Bosszúállók 4 teljes címével. A film végén a szokott felirat fogad majd bennünket "Hangya és Darázs még visszatérnek a ***-ban" - a csillagok helyére pedig tessék elképzelni a negyedik Avengers film címét. 

Az állítólagos bennfentes egyébként az is elárulta, hogy maga a stáblistás jelenet azt mutatja be, hogy Sólyomszem családja is áldozatául esett Thanos csettintésének, azaz ők is elporladtak az univerzum élőlényeinek feléhez hasonlóan. Ez alátámasztaná azokat a feltevéseket, hogy a negyedik részben Clint Barton alteregót vált, és az őt ért veszteség hatására válik belőle Ronin. 

A Hangya és a Darázs 2018. július 26-án kerül a magyar mozikba - a premier nagyjából egy hónapot csúszik az oroszországi labdarúgó világbajnokság miatt. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)