Hirdetés

Margot Robbie jövőre ismét Harley Quinn lehet

|

Azt ugyan nem árulta el, melyik projekt kapcsán, de úgy tűnik, az ausztrál színésznő 2018-ban ismét felveszi a DC-gonosz szerepét.

Hirdetés

A DC univerzumában most a hősök csapatán volt a hangsúly Az Igazság Ligája kiadásával, de a háttérben a gonoszokkal kapcsolatos projektek munkálatai is haladnak. Erre utalt nemrég egy interjúban Margot Robbie is, aki jövőre belevághat második projektjébe Harley Quinnként.

Hirdetés

Variety videósorozatban Jake Gyllenhallal kérdezték egymást, amiben értelemszerűen a két színész jövőbeli projektjei és lehetőségei is szóba kerültek. Ennek kapcsán említette meg Robbie, hogy ha minden jól alakul, 2018-ban ismét a becsavarodott pszichiátert alakítja majd.

"Remélem újra eljátszhatom majd Harley-t, jövőre legalább. Imádom őt, mert imádok minden karaktert, aki különbözik tőlem. (...) Harley egy ezek közül az őrült és érdekes karakterek közül és úgy tűnik, a nézők is szeretik, úgyhogy remélem, minél tovább játszhatom majd"

- mondta.

Ebből persze nem derült ki, hogy melyik a gonosszal kapcsolatos projektre kerülhet sor még jövőre. Pedig Harley Quinn esetében akad választék, a Suicide Squad 2 mellett a Gotham City Sirens is készülget, ráadásul a karakter köré egy saját animációs sorozatot is felhúz a DC, beszámolók szerint pedig ehhez is megkeresték Robbie-t. Az interjúban egyébként azt is elárulta a színésznő, hogy a rendező és Jake Gyllenhall közös filmje, Az utolsó műszak győzte meg, hogy David Ayerrel dolgozzon a Suicide Squadon.

Ti Harley melyik megjelenését látnátok legszívesebben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)