Hirdetés

Hatalmas bajban a Marvel új Daredevil sorozata, de ennek hála pozitív változás jöhet az MCU-s szériák életébe

|

Teljesen újraindul a már félig leforgatott Daredevil gyártása, ezzel párhuzamosan a Marvel újragondolja az összes tévésorozatos tervét.

Hirdetés

Jelenleg tévésorozatos fronton kétségtelenül a Daredevil: Born Again az egyik legjobban várt Marvel produkció, hiszen a Netflix közönségkedvenccé vált Daredevil sorozatának több szereplője is visszatér az újragondolt szériában, így újra láthatjuk majd a címszereplőt alakító Charlie Coxot, illetve a Vezér szerepében Vincent D'Onofriót is. Nemrég az eredeti széria showrunnere azért megrugdosta kicsit az új sorozatot, aminek egyébként sem áll jól a szénája. A Writer's Guild of Amerika, vagyis az amerikai forgatókönyvírók szakszervezetének sztrájkja miatt ugyanis leállt a Daredevil: Born Again forgatása nagyjából a munkálatok felénél, a Marvelnek pedig újra kellett terveznie a teljes korábbi tévésorozatos menetrendjét

A legfrissebb hírek szerint viszont ennél jóval nagyobb a baj. A The Hollywood Reporter beszámolója szerint ugyanis szeptember végén szépen csendben elbúcsúztak a sorozat két vezető írójától, Chris Ord és Matt Corman is lapátra került, a fejesek pedig úgy döntöttek, az eddig leforgatott fél szezon egészen egyszerűen nem működik, alapjaiban kell újragondolni a koncepciót. A The Hollywood Reporter forrásai szerint a két író koncepciója teljesen szembement az eredeti, netflixes sorozattal, Cox például a negyedik részig még jelmezbe sem bújt. 

Hirdetés

Ha minden igaz, akkor jelenleg úgy áll a helyzet, hogy nem kerül minden a kukába, felhasználják a már kész részek bizonyos elemeit, de teljesen át fogják gondolni a projektet, ami új írókat és új rendezőket is kap. A Marvel pedig végre kezdi felfogni, másképp kell tévésorozatot készíteni, mint mozifilmet. Eddig ugyanis simán leforgattak 150 millió dolláros vagy még drágább évadokat úgy, hogy egyik sorozatnak sem volt konkrét showrunnere.

A már kész nyersanyagot végignézték a kreatív döntéshozók, majd utólagosan alakítottak a sztorin. Filmek esetében teljesen szokványosak az efféle újraforgatások, sorozatokat viszont egészen egyszerűen nem így szoktak csinálni. A showrunner feladata épp az lenne, hogy egyben átlássa a nagy egészet, és ne utómunkával javítgasson, hanem már a konkrét forgatások is rendben menjenek le - ha valamit változtatni kell, akkor az ott helyben történjen meg, ne a vágószobában koncepcionáljanak újra mindent.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az MCU-s sorozatok története szépen indult, a WandaVízió Emmy-díjas is lett, de később egyre több kritikusi és nézői negatív visszajelzés érkezett, legutóbb pedig a Titkos invázió már orbitálisan nagyot bukott. Többször is eljött problémaként az, hogy a sorozatok alkotógárdája menet közben cserélődött, a Mr. Robot Emmy-díjas írója, Kyle Bradstreet például nagyjából egy évet dolgozott a Titkos invázión, mikor kirúgták és teljesen másoknak adták át a sorozatot.

Az Amazon: Ügyvéd esetében is érdekesen alakult a gyártás, hiszen Jessica Gao kezdett el dolgozni a sorozaton, ő írta a részeket, majd mikor képbe került a rendező, Kat Coiro, szépen háttérbe szorították őt. Aztán a sztori vége csak az lett, hogy visszahívták Gaót, és komoly szerepet kapott az utómunkában, gyakorlatilag klasszikus showrunneri feladatokat bíztak rá annak érdekében, hogy összerántsa a szériát.

És ez lesz a cél a jövőben is, a Marvel új irányvonala ugyanis a The Hollywood Reporter szerint az lesz, hogy áttérnek a megszokott tévésorozatos formulára, vagyis nem egy évados rövid sztorikban gondolkoznak, hanem szezonokon átívelő, hosszabb történeteken. Most okkal lehet az a néző érzete, hogy az MCU-s sorozatok csak bedobálnak új szuperhősöket egy későbbi, esetleges crossover esemény reményében, de nincs elég idő és tér ahhoz, hogy ezekhez az új szereplőkhöz kötődni is tudjon az ember. Klasszikus, többévados szériák esetében viszont pont ez lenne a cél.

És ami talán még ennél is fontosabb, showrunnerek segítségével szeretnék egyben tartani ezeket a sorozatokat, az ő feladatuk lesz a pilotok megírása és a "show bible" elkészítése is - az utóbbi gyakorlatilag egy tévésorozat szentírása, ami magában foglalja a fő történetívet, a fontosabb karakterek leírását, és a lehetséges jövőbeli évadok teveit is.

Chris Ord és Matt Corman egyébként elvileg vezető producerként továbbra is dolgozni fog a Daredevil: Born Again sorozaton, de feladatuk ennyiben ki fog merülni, az írás mások dolga lesz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)