Hirdetés

Helyzetjelentést kaptunk a Legenda vagyok 2-ről

|

Will Smith több fontos részletet is megosztott a folytatásról egy eseményen.

Hirdetés

Will Smith 2007-es posztapokaliptikus filmje, a Richard Matheson azonos című regényén alapuló Legenda vagyok nem teljesített rosszul a kasszáknál (150 millió dollárból készült és több mint 585 milliót hozott globálisan), és az évek során kialakult körülötte egy nagyobb rajongótábor is, amelyre már építhetett a Warner Bros. A stúdió már nagyon régóta szeretett volna összehozni egy folytatást, amelyet egy ponton előzménynek terveztek, azonban eddig nem járt sikerrel. 

A projekt forgatókönyvírója, Akiva Goldsman (Legenda vagyok, Én, a robot) februárban már elmondta, hogy nem a mozis befejezést (amiben Dr. Robert Neville feláldozta magát, hogy megmenthesse az emberiség jövőjét), hanem a DVD-re száműzött alternatívat veszik alapul: ebben a főhős túléli a történet végét, viszont a tesztközönség nem volt oda érte, ezért nem ezt használták. 

Hirdetés

Most Smith a Red Sea International Film Festival vendégeként beszélt a terveiről, és szóba került a Legenda vagyok 2 is. Ahogyan azt alább ti is meghallgatjátok, a színész a közönség felé fordulva mesélt róla, hogy lesz egy beszélgetése Michael B. Jordannel ezzel kapcsolatban, a forgatókönyv már beérkezett, és a DVD-változat mitológiájával mennek tovább. 

Szóval Will Smith visszatér főszereplőként, Michael B. Jordan (Creed, Fekete Párduc) szerepelni fog benne, elkészült a szkript és tényleg az alternatív befejezésre építenek, szóval van miért izgatottnak lenniük a rajongóknak. Goldman egyébként év elején a következőket mondta a projektről a The Last of Us adaptációját is megemlítve, amelyre épp akkor volt rákattanva: 

"Ez néhány évtizeddel az első után veszi fel a fonalat. Most a The Last of Us megszállottja vagyok, ahol a világot csak az apokalipszis után látjuk, 20-30 év elteltével. Látod, ahogy a természet visszahódít mindent, és van valami gyönyörű abban a kérdésben, hogy mi történik akkor, ha az ember visszaszorul abban, hogy a Föld elsődleges lakója legyen? Ez New Yorkban különösen látványos lesz. Nem tudom, hogy felmásznak-e az Empire State Buildingre, de a lehetőségek végtelenek. Visszanyúlunk az eredeti Matheson-könyvhöz, és az alternatív befejezéshez, ami szemben áll a moziban megjelenttel. Matheson arról beszélt, hogy az ember, mint uralkodó faj ideje a bolygón lejárt. Ez egy nagyon érdekes dolog, amit fel fogunk fedezni. Egy kicsit hűbbek leszünk az eredeti szöveghez".

Ti mit gondoltok a folytatás elkészüléséről?

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)