Hirdetés

Igen, Christopher Nolan tényleg imádja a Halálos iramban-filmeket

|

Egy interjú során került elő a téma, ahol nem rejtette különösebben véka alá a bűnös élvezetét.

Hirdetés

Bőven van miért szeretnünk korunk egyik legkreatívabb filmesét, Christopher Nolant, aki nemrégiben Zack Snydert dicsérgette, ugyanis szerinte a rendező óriási hatással volt a szuperhősfilmekre. A Oscar-gálához közeledve minden bizonnyal többször is belefuthatunk majd Nolanbe, a minap például a The Late Show vendége volt, ahol Stephen Colbert beszélgetett vele.

Több érdekesség is szóba került az interjú során, de a legtöbben, érthető módon, akkor kapták fel a fejüket, amikor Nolan a Halálos iramban-filmekről kezdett el beszélni. Mégis, a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a rendező kifejezetten pozitív véleménnyel volt ezekről, nem titkolva rajongását.

Hirdetés

Egészen pontosan úgy fogalmazott:

"Egyáltalán nincs bűntudatom amiatt, hogy a Halálos iramban franchise rajongója vagyok."

Sőt, Nolan egy ponton egy "óriási akció franchise-nak" nevezte a szériát, ami azért meg kell hagyni, nem is akármilyen dicséret. Colbert közben elmondta, hogy még nem látta a Halálos iramban-filmeket, Nolan erre pedig azt a javaslatot adta, hogy a harmadik résszel, a Tokiói hajszával kezdené ezek pótlását.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)