Hirdetés

Így búcsúzott el Elton John több mint 50 évnyi zenéléstől

|

Ez volt 2018-ban indult, Farewell Yellow Brick Road című koncertsorozatának 330. előadása.

Hirdetés

Ugyan itt-ott még felléphet a jövőben, de ezek mindenképpen csak egyszeri alkalmak lesznek, brutálisan hosszú, Farewell Yellow Brick Road című koncertsorozatának végső, 330. koncertjén a 76 esztendős Sir Elton Hercules John ugyanis elmondta, ennyi volt, végleg befejezi a turnézást.

Nem mindennapi karrier végére kerül így egyelőre szimbolikus pont. Elton John 1947-ben született Reginald Kenneth Dwight néven Londonban. Háromévesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen ifjúsági ösztöndíjat nyert a Királyi Zeneakadémiára.  A 70-es évek elején jelentek meg az első albumai és slágerei, de az igazán nagy sikert két 1973-ban megjelent album, a Don't Shoot Me I'm Only The Piano Player és a Goodbye Yellow Brick Road hozta el - utóbbi címe nem véletlenül köszönt vissza a turnésorozatban. 

Hirdetés

Számtalan albuma megjelent, de filmzenéket és musicaleket is komponált, neki köszönhettük például az 1994-es Az oroszlánkirály zenéit is. Mostani, utolsó koncertsorozata még 2018-ban indult el, a 330. lett az utolsó előadása. Itt többek között azt is elmondta, hogy az egyik rajongója 215 koncertjére vett jegyet. 

Leges legutolsó dalként a Goodbye Yellow Brick Roadot játszotta el. Így búcsúzik egy Tony-, Golden Globe-, kétszeres Oscar- és hatszoros Grammy-díjas zenész.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)