Hirdetés

Így hidalják át a Dexter folytatásában a gyötrelmes utolsó évadot

|

Az első négy szezon showrunnere nem akarja meg nem történtté tenni az eseményeket, de nem is fog sokáig foglalkozni velük.

Hirdetés

2014-ben ért véget a Dexter a nyolcadik évaddal, és a finálé finoman szólva sem nyerte el a nézők tetszését - 4,3 ponton áll az IMDB-n, pedig még az ezt megelőző epizód is 7,2-es átlaggal rendelkezik. Sok minden történhetett volna másképp, megoszlanak a vélemények arról, hogy mi az, aminek így kellett lennie, és mi teljes hülyeség, de ezt az új szezon (vagy inkább minisorozat) csak felületesen fogja érinteni.

Clyde Phillips felügyelt az első négy évadért, majd otthagyta a szériát, de most visszatér. A The Hollywood Reporternek mesélt elképzeléseiről.

Hirdetés

Állítása szerint hiába volt népszerűtlen a lezárás, nem nyúlnak hozzá, ami történt, megtörtént. Ugyanakkor közel tíz évet fog ugrani a cselekmény az időben, így lényegében mindent a nulláról, vagy legalábbis kevés megkötés mellett építhetnek fel. Szeretné, ha nem kilencedik évadként gondolnánk az új szezonra.

Egyébként azért támasztják fel a karaktert, mert úgy látták, sokaknak hiányzik, nem pedig azért, hogy a finálét meg nem történtté tegyék. Phillips szerint maga Michael C. Hall sem volt maradéktalanul elégedett a befejezéssel, így meg aztán pláne reméljük, hogy sikerül valami értelmeset, izgalmasat összehozni.

A premier 2021. őszére várható.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)