Hirdetés

Így születik újjá az Alien a Marvel kezei között

|

Megnyugtató hír lehet ez azoknak, akik attól féltek, hogy a Marvel kezében elsorvad az Alien széria; egyelőre úgy tűnik, a cég érti, mitől döglik a xenomorph.

Hirdetés

Az Alien: Covenant óta meglehetős csönd van a Ridley Scott által életre hívott franchise háza táján; ez nem is feltétlenül baj, hiszen a fent említett mozi finoman szólva is megosztóra sikerült. Időközben a Fox felvásárlása miatt a Disney-hez kerültek a széria jogai, ők pedig egyből lepasszolták a Marvelnek, hogy készítsenek egy képregényt az űrbéli csúcsragadozók főszereplésével. Ehhez jelent most meg egy kifejezetten hangulatos előzetes.

A Phillip Kennedy Johnson és Salvador Larroca által megalkotott füzetekben egy Gabriel Cruz nevű férfit követünk majd nyomon, aki egykor a Weyland-Yutani vállalatnak dolgozott. Az Alien rajongók pontosan tudják, hogy nem sok jóra számíthat az, aki ezen vállalat szolgálatában áll, ez alól Cruz sem kivétel.

Hirdetés

A férfi egyszer már majdnem életét vesztette, mikor kapcsolatba került a xenomorphokkal, a kellemetlen találkozást pedig kénytelen újra átélni, miközben megpróbál eljutni fiához. A füzetek hangulatáról egy kis előzetes is képet ad - egyelőre úgy tűnik, végre egy elődeihez hű alkotást kapunk.

A történet teljesen új karaktereket és helyszíneket mutat majd be, ami azért szerencsés, mert így az alkotók figyelmen kívül hagyhatják a megosztó harmadik és negyedik részt is. A jelek szerint a füzetekben a rajongók azért egy ismerős arcot viszontláthatnak, ugyanis egy Bishop-modellű android is feltűnik majd a főszereplő mellett.

Az egyszerűen csak Alien névre keresztelt képregénysorozat első része 2021. március 24-én lát napvilágot.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)