Hirdetés

John Carpenter közreműködésével készül a The Thing reboot

|

A láthatatlan embert mesterien interpretáló Blumhouse produkciós cég is beállt a készülő film mögé.

Hirdetés

Bár csak néhány rongyos millióval hozott többet a gyártási költségeknél, és a kritikusok sem lelkesedtek érte különösebben az 1982-es The Thing (A dolog), a John Carpenter rendezte sci-fi horror később kult-státuszba emelkedett. A nézőre rátelepedő atmoszférája, Ennio Morricone zseniális soundtrackje, a klausztrofóbiát és a paranoiát ügyesen használó forgatókönyv, valamint a hatásos effektek miatt még ennyi idő elteltével sem tűnik avíttnak. Ha még nem láttátok, érdemes bepótolni.

Hirdetés

2011-ben forgatott hozzá a Universal egy viszonylag korrekt előzményt, amely úgy ér véget, ahogy a másik film kezdődik (állig felfegyverzett norvég sarkkutatók látszólag minden ok nélkül helikopterrel üldöznek egy szánhúzó kutyát). Ha minden jól megy, néhány éven belül ismét jegyet válthatunk egy olyan filmre, amelyben az embert, sőt bármilyen más élőlényt szinte tökéletesen leutánozni képes földönkívüli létforma hozza a frászt a nézőkre.

A produkcióval összefüggésben eddig kevés részlet látott napvilágot, de az megnyugtató, hogy a Variety riportja szerint a Blumhouse Productions és John Carpenter egyesítik erejüket, így van rá esély, hogy valami nagyszerű és maradandó szülessen a közös munka eredményeként. Sajnos a nemrég elhunyt Ennio Morricone zenéjét nehéz lesz pótolni, de nem tartom kizártnak, hogy ismét felhasználják a klasszikus főtémát, amibe alant ti is belehallgathattok.

Carpenter '82-es filmje egyébként remake volt, mégpedig az RKO Radio Pictures 1951-ben bemutatott The Thing from Another World című, eredetileg fekete-fehér, ám később digitálisan felújított és újraszínezett sci-fi horrorjáé. De mégsem ez tekinthető a franchise kiindulási pontjának, hanem John W. Campbell Jr. 1938-ban publikált novellája (Who Goes There?). Az csak pár éve derült ki, hogy az írás valójában a szerző jóval terjedelmesebb, soha ki nem adott regényének lerövidített változata. A Frozen Hell címet viselő kéziratot a Harvard Egyetemnek küldte el Campbell, a csomagot a sci-fi aranykora szerzőinek életrajzán dolgozó Alec Nevala-Lee találta meg kutatása közben. Nem sokkal később közösségi finanszírozásban bőven elegendő pénz (155 ezer dollárt meghaladó összeg) gyűlt össze ahhoz, hogy e-bookként és könyvként is ki lehessen adni.

Az iménti kitérőre csak azért volt szükség, hogy világossá tegyem, az új The Thing már a regény, nem pedig a novella alapján készül, emiatt biztosan tartogat meglepetéseket azoknak is, akik rongyosra nézték a korábbi filmeket, és kívülről fújják Kurt Russel és a többiek szövegét.

Ti megnéznétek az új filmet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)