Hirdetés

Késik a Godzilla Vs. Kong, de azért nem kell pánikba esni

|

Hiába mutatta meg a Warner a Godzilla Vs. Kong tervezett premierdátumát a film első előzetesében, végül tolni kellett a bemutatón. Szerencsére azonban nem sokat.

Hirdetés

Az eredeti tervek szerint 2021. március 26-án érkezett volna meg a Legendary Entertainment és a Warner Bros. közös szörnyuniverzumának, a 2014-ben elstartolt MonsterVerse-nek a következő felvonása, vagyis a Godzilla Vs. Kong. A Warner viszont valamiért úgy döntött nem sokkal az első hivatalos előzetes megvillantása után, hogy kicsit tolni kell a bemutatón. 

Azért is nagyon furcsa ez, mert nem hatalmas halasztásról van szó, mindösszesen pár napot késik a film, ilyen változtatásokat pedig igazán megálmodhattak volna a hivatalos dátum bejelentése előtt.

Hirdetés

Jelen állás szerint mindenesetre az a helyet, hogy 2021. március 31-én fog befutni a film a mozikba, illetve az Egyesült Államokban az HBO Max streamingplatformra is (2021 során ugyebár minden fontosabb Warner film egyből elérhető lesz az HBO saját platformján is). Fontos megjegyezni, hogy csak az amerikai premieren változtattak, a nemzetközi bemutató egyelőre érintetlen maradt, az továbbra is március 26-án esedékes. 

Ha még nem láttátok, akkor mindenképp nézzétek meg a Godzilla Vs. Kong első hivatalos előzetesét, ami nálunk magyar feliratot is kapott:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)