Hirdetés

Késik a legjobban várt DC Comics képregény, a Batman: Three Jokers

|

Eredetileg júniusban jelent volna meg a DC képregények egyik legnagyobb kérdésére választ adó Batman: Three Jokers, de a koronavírusjárvány közbeszólt.

Hirdetés

Hosszú ideje várják már a DC-rajongók a Batman: Three Jokers első füzetének megjelenését, a jelek szerint azonban a minisorozat nem tud a tervezett ütemterv szerint elindulni. A kiadó eredetileg úgy számolt hogy június 17-én jelenhet meg az első szám, de ez már biztosan nem fog összejönni. 

Hirdetés

Frissen kiadott közleményük szerint egészen pontosan augusztus 25-én fog megjelenni a Batman: Three Jokers első száma, az összes akkor épp működő és nyitva tartó amerikai képregényboltban, illetve természetesen digitális formában is. A döntés háttérben egyértelműen az áll, hogy ez lesz a DC Comics legfontosabb kiadványa ebben az évben, és megjelenésével mindenképp meg szeretnék várni azt az időszakot, mikor már a legtöbb képregénybolt újra megnyithatja kapuit. Az USA legnagyobb képregény nagykereskedőjének számító Diamond Comics Distributors már márciusban bejelentette, hogy nem fogadnak be új megjelenéseket, a DC pedig erre válaszul alternatív terjesztési utakat keresett. A jelek szerint ezek a kiskereskedésekre építő csatornák nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen legfontosabb képregényüket nem merik kiadni az új rendszerben, meg akarják vele várni, hogy a mindennapi élet visszatérjen a megszokott kerékvágásba.

A Batman: Three Jokers minisorozat egyébként azt hivatott elmesélni, hogyan lehet jelen a DC képregényes univerzumban egyszerre három Joker. A 2016-os Darkseid War során ugyanis Batman beleült a Mobius Székbe, abba a különleges trónusba, ami a világon minden kérdésre tudja a választ. Először megkérdezte a széket arról, hogy ki ölte meg a szüleit, a Mobius Szék pedig helyesen válaszolt. Eztán arra volt kíváncsi, hogy kicsoda valójában a Joker. A szék pedig egy olyan feleletet adott neki, amit a Denevérember lehetetlennek tartott. Kiderült ugyanis, hogy nem egy, hanem összesen három Joker létezik. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a gyakorlatban ez mit is jelent, a nagy reveláció óta a rajongók tömege várja, hogy végre konkrét magyarázatot kapjunk.

A legfrissebb információk szerint pedig az a válasz (illetve annak első fejezete) 2020. augusztus 25-én érkezik meg. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)