Hirdetés

Készülget az új Ace Ventura-film

|

Az eredeti produkciós cég emellett egy rakás korábbi címét is megpróbálja újraálmodni.

Hirdetés

Az eredeti Ace Ventura-filmeket is gyártó Morgan Creek produkciós cég a Park Circuson olvasható, múltjukat és jövőjüket összegző írásban erősítette meg, hogy új Ace Ventura-film készül.

Bizonyos információk, azaz hogy a franchise az Amazon berkein belül, a Sonic, a sündisznó íróival támadhat fel, időközben kikerültek a szóban forgó cikkből. Abból viszont már nem kíván utólag titkot csinálni a Morgan Creek, illetve javarészt régebb óta ismeretes, hogy az Ace Venturán túl olyan klasszikus címek újbóli feltalálásán ügyködnek, mint például A nagy csapat, A vadnyugat fiai, a David Cronenberg-féle Két test egy lélek, Az ördög háromszöge vagy a Clive Barker-féle Az éjszaka szülöttei.

Hirdetés

A tavaly bemutatott Sonic, a sündisznó forgatókönyvírói Pat Casey és Josh Miller voltak, a filmben pedig ugyebár Jim Carrey is felbukkant, arról viszont nem esett most szó, hogy vele álmodják-e újra a franchise-t, vagy sem.

A projektet akár Ace Ventura 3-ra is keresztelhetnénk, csakhogy az 1994-es Állati nyomozoo-n és az 1995-ös Hív a természeten túl már volt ugye egy harmadik, izé, filmünk, a Carrey nélkül készült, 2,1-es IMDb-pontszámmal büszkélkedő Állati nyomozoo junior 2009-ből.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)