Hirdetés

Kevin Spacey ezzel a filmmel tér vissza? Befutott a Peter Five Eight trailere

|

A színész egy erkölcsi iránytú nélküli gyilkost alakít benne.

Hirdetés

Kevin Spacey nevéhez számos kultikus film kötődik (elég csak a Közönséges bűnözőkre vagy az Amerikai szépségre gondolni), a Kártyavár című sorozat pedig minden idők egyik legjobb produkciója. A színész azonban egyike volt azoknak a hírességeknek, akiknek a pályafutását derékba törte a #metoo-botrány: többen is megvádolták szexuális zaklatással, amelynek hatására kirakták mindenhonnan (a Kártyavárat nélküle fejezték be, Ridley Scott pedig helyettesítette őt Christopher Plummerrel A világ összes pénze című drámájában). 

Az egyik vád a Star Trek: Discovery egyik színészétől származott, aki nem tudta bizonyítani, hogy Spacey 1986-ban valóbna bántalmazta, ezért 2022 októberében felmentették az ügyben, majd 2023 nyarán azon szexuális bűncselekmények tekintetében is ártatlannak találták a színészt, amiket a londoni Old Vic Színházban töltött ideje alatt állítólag négy kollégája ellen követett el. Spacey még ezután sem lélegezhet fel, ugyanis a Variety a minap jelentette, hogy 1 millió dollár kártérítést kell fizetnie a Kártyavár alkotóinak a forgatáson tanúsított zaklató viselkedése miatt.

Hirdetés

Ezt leszámítva minden jogi akadály elhárult az elől, hogy Kevin Spacey ismét hollywoodi filmekben szerepelhessen. Eddig többnyire Amerikán kívüli produkciókban tűnt fel, viszont 2024 vízválasztó lehet számára, ugyanis bemutatják új filmjét, a Peter Five Eightet, amely az első főszerepe lesz azóta, hogy 2017-ben megvádolták. Nagy csodát persze ettől sem kell várni: az Invincible Entertainment limitált ideig küldi mozikba március 22-én, majd rámennek a DVD/Blu-ray és VOD kiadásokra. 

A Michael Zaiko Hall írásában és rendezésében (Carrion, The Villains) megvalósult projektben Spacey egy Peter nevű bérgyilkost játszik, és egy kis közösséghez csatlakozik, hogy levadásszon egy elbűvölőnek tűnő, de sötét titkot őrző ingatlanügynököt. Íme az első trailer: 

Spacey egyébként nem csak a filmek területén tesz lépéseket azért, hogy visszatérjen a nyilvánosság elé: fel fog bukkanni különböző rendezvényeken is, az első ilyen a február 16. és 18. között megrendezésre kerülő Mad Monster lesz az észak-karolinai Concordban. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)