Hirdetés

Kiderült, miről fog szólni a Reacher 3. évada, lesz benne egy visszatérő karakter is

|

A harmadik szezont már forgatják, és most azt is megtudtuk, hogy melyik Lee Child regényt dolgozzák fel.

Hirdetés

A Reacher az Amazon Prime Video egyik legnagyobb slágere, amely tavaly rekorder lett a streamingszolgáltatásnál, és volt olyan hónap, amikor semelyik más streaminges sorozat sem tudta megközelíteni sem a számait. A vállalat meg is előlegezte neki a bizalmat és még a második évad premierje előtt berendelte a harmadik felvonást, amelynek előkészületei már tavaly decemberben megkezdődtek, nemrég pedig a főszereplőt alakító Alan Ritchson jelezte, hogy elkezdte a munkát

Azt viszont eddig nem voltak hajlandóak elárulni a készítők, hogy a következő évad mely Lee Child-művet dolgozza majd fel, itt ugyanis nincs egyenes sorrendiség: az első az Elvarázsolt dollárokon (ami az első kötet volt), a második pedig A baj nem jár egyedül című regényen (amely a tizenegyedikként jelent meg) alapul. Az Amazon most megerősítette, hogy a sorozat harmadik szezonja Lee Child hetedik Reacher-könyvéből, a Persuaderből, magyarul Kétélű fegyverből merít, ami eredetileg 2003-ban, szóval több mint 20 éve jelent meg.

Hirdetés

Az évad rövid ismertetője szerint hősünknek ezúttal a DEA-val nem hivatalosan együttműködve kell beépülnie, megmentenie egy informátort, akit egy múltbéli ellensége tart fogva, és levadásznia egy drogcsempészt, amit a személyes szál bonyolít. 

A regény fülszövege így hangzik: 

"Kora reggel egy fekete limuzin indul útnak egy amerikai kisváros kollégiuma elől, benne egy fiatal egyetemista, akit két testőr kísér. Ám ahogy a jármű rákanyarodik a városka főútjára, ismeretlen fegyveresek veszik tűz alá - egy titokzatos férfi azonban közbelép, és megakadályozza, hogy elrabolják az akció célpontját: a fiút. A titokzatos férfi nem más, mint Jack Reacher, a volt katonai rendőr, aki hirtelen egy szövevényes ügy kellős közepében találja magát. Vajon kik és miért akarták elrabolni a fiút? Milyen árat kell fizetnie Reachernek, amiért megmentette őt? És ez az egész ügy milyen kapcsolatban áll azzal a tíz évvel ezelőtti, tragikus véget ért nyomozással, amelyet Reacher azóta sem tud elfelejteni?"

A regény leleplezésére maga Ritchson is reagált Instagramon: 

Azt is megerősítették, hogy Maria Sten (Mocsárlény: A sorozat, Channel Zero) harmadszorra is visszatér Frances Neagleyként, aki az előző évadokban is fontos szerepet kapott. Egyelőre nem tudni, hogy rajta kívül fel fog-e bukkanni bárki, de a másodikban is volt meglepetés, talán itt is lesz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)