Hirdetés

Lelépett a He-Man film főszereplője, bajban a produkció

|

Kiszállt a címszereplőt alakító színész a projektből, a bemutató időpontja pedig még a láthatáron sincs.

Hirdetés

A játékokhoz hasonlóan a filmek világában sem ritkák a nyögvenyelősen formálódó projektek, lassan pedig kijelenthetjük, hogy a Sony gondozásában készülő Masters of The Universe ezek közé tartozik. A 80-as évek népszerű animációs sorozatán (illetve az azt ihlető játékfigurán) alapuló filmről legutóbb két éve írtuk meg, hogy 2020-ra halasztották a premiert, ám végül tavaly sem került sor a bemutatóra.

A Masters of the Universe azóta már több írót és rendezőt is "elfogyasztott". Egy ideig úgy tűnt, hogy az Acélembert jegyző David S. Goyer írhatja a forgatókönyvet, majd direktorként is felvetődött a neve. A lehetséges írók közt emlegették még a Thor: Ragnarok társíróját, Christopher L. Yostot, valamint a Vasember társíróit, Art Marcumot és Matt Hollowayt is.

Hirdetés

Jelen állás szerint viszont a Nee testvérek, Aaron és Adam Nee (The Last Romantic, Band of Robbers) fogják írni és rendezni a He-Man filmet. A színészi gárdáról azonban még ennél is kevesebbet tudtunk, főleg most, hogy egy korábban pletykált névről kiderült, otthagyta a produkciót.

A netflixes A fiúknak, akiket valaha szerettem sztárjáról, Noah Centineóról van szó, akit még 2019-ben hoztak összefüggésbe a He-Man mozival, ám a Collider nemrég a színész képviselőjétől megtudta, hogy már nem vesz részt a projektben. A döntés okait viszont nem ismertették, így nem lehet tudni, hogy mi váltotta ki Centineó távozását.

A 25 éves színész persze így sem fog unatkozni, hiszen a Dwayne Johnson főszereplésével készülő Black Adam filmben ő játssza majd Atom Smashert, aki a molekuláris összetételének szabályozásával képes ereje és állóképessége növelésére. Másik érdekes projektje a Netflixhez kötődik, a Deadline legalábbis februárban arról cikkezett, hogy a streaming óriás leszerződtette Centineót a GameStop-botrányról szóló filmhez.

Ami pedig a He-Mant illeti, a Sony küszködésénél egyelőre jóval ígéretesebbnek tűnik Kevin Smith Netflixre készülő animációs sorozata, a Masters of the Universe: Revelation, amihez Mark Hamill is csatlakozott. Ennek ugyan egyelőre nincs premierdátuma, de Smith márciusban úgy nyilatkozott, hogy hamarosan ezt is elárulja majd.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)