Hirdetés

Letartóztatták az Eddie Hassell-gyilkosság gyanúsítottját

|

A gyanúsított feltehetőleg a Eddie Hassell autóját akarata ellopni, eközben azonban halálosan megsebesítette áldozatát.

Hirdetés

Hétfőn érkezett a szomorú hír, hogy egy rablás során lelőtték Eddie Hassellt, aki megannyi filmben és sorozatban tűnt fel az évek során. A színész Texasban vezetett, amikor valaki megpróbálta ellopni autóját, eközben pedig egy halálos lövést adott le rá. A rendőrség most letartóztatta a gyilkosság gyanúsítottját.

A TMZ értesülései szerint a Grand Prairie Police Department a U.S. Marshal Service North Texas Fugitive Task Force-szal együttműködve akadt a 18 éves D'Jon Antone nyomára, aki a gyilkosság legfőbb gyanúsítottja. A férfi előzetes letartóztatásba került, és csak 500 ezer dolláros óvadék fejében szabadulhat a tárgyalásáig.

Hirdetés

A 30 éves Eddie Hassell halálhíre megrázta Hollywoodot, hiszen a színész többek között olyan sorozatokban játszott, mint a Dr. Csont vagy A mélység fantomja, emellett feltűnt A gyerekek jól vannak, a Jobs - Gondolkozz másképp és az Ó, Lucy filmekben is.

"Minden amit csinált, azt 110 százalékkal csinálta. Mindig is úgy emlékszem majd Eddire,  mint a srác, aki teljes elköteleződéssel vágott bele mindenbe. A barátságaiba és a színészetbe is. Nagyon hiányzik majd."

- nyilatkozta Major Dodge, aki a Bomb City producereként ismerkedett meg Hassellel, majd hozzátette, hogy mindenkinek hiányzik majd, akik találkoztak vele és ismerték.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)