Hirdetés

Ezért nem volt extra jelenet a Logan végén

|

A rendező James Mangold elárulta, hogy miért mentek szembe az elmúlt évek divatjával és döntöttek úgy, hogy nem raknak extra jelenetet a stáblista végére.

Hirdetés

Néhány évvel ezelőtt a mozik üzemeltetői külön kérték, hogy ne legyenek stáblista utáni jelenetek a filmek végén, ez ugyanis felborítja a már megszokott menetrendet, és nem tudják pörgetni az előadásokat.

A Marvel filmek végén ennek ellenére mindig van egy kis meglepetés, és sokan a Logan után is ott ültek még a teremben, de hiába. A rendező most egy interjúban elmondta, hogy miért is döntöttek így:

Az egyetlen esély, hogy egy újszerű filmet alkossunk, ha megpróbáljuk máshogy csinálni. Nagyon ragaszkodtam ahhoz, hogy ha az összes film ugyanúgy csinálja, akkor mi eltérjünk ettől. Ha mindenhol van cameo vagy extra jelenet a stáblista végén, akkor nálunk nem lesz. Nem akartunk futószalagon gyártott filmet. És egyébként is, ezek a jelenetek semmit nem adnak hozzá az egészhez, csak reklámoznak egy másik filmet. Mi azt akartunk, hogy a filmünknek legyen egy eleje, és egy vége, olyan, amit mi megálmondtuk.

A Logan nagyon jól nyitott a mozikban, így a bevételek egyértelműen Mangoldot igazolják. És hogy azért mégse maradjanak meglepetés nélkül, a Deadpool jelenetet még a film előtt elsütötték.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)