Hirdetés

Magyar szinkronnal sem kevésbé ijesztő a Démonok között 3 első trailere

|

Szinkronosan is hátborzongatónak ígérkezik az igaz történeten alapuló horror.

Hirdetés

Hallottatok már Arne Cheyenne Johnson 1981-es esetéről? Johnson meggyilkolta a főbérlőjét, a bíróságon azonban azt vallotta, hogy a szörnyű tettet nem saját akaratából követte el, hanem megszállta egy démon, az kényszerítette. Az ügyben a valóban létezett Ed és Lorraine Warren kutakodtak, akiket aztán Patrick Wilson és Vera Farmiga megformálásában láthattunk többször is a vásznon. A nyomozó házaspár és Johnson története ezúttal a Démonok között 3 - Az ördög kényszerített című horrorban elevenedik meg. 

Hirdetés

A démoni sztori miatt már a feliratos előzetes után is a hideg futkosott a hátunkon, a rejtélyes ügy parafaktora pedig semmit sem vesztett azzal, hogy immáron szinkronos verzióban is láthatjuk a videót, sőt! Aki Széles Tamás (Wilson) és Bertalan Ági (Farmiga) hangjával kísérve látta az eddigi Démonok között filmeket, annak a kontinuitás miatt kicsit erősebb is lehet az élmény. 

A Démonok között 3 - Az ördög kényszerített június 3-án kerülhet a hazai mozikba. Várjátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)