Hirdetés

Igazából már a Marvel Filmes Univerzum 5. fázisának filmjeit is bejelentették?

|

Kevin Feige megerősítette, hogy az MCU negyedik fázisa tényleg csak két évet ölel majd fel, tehát a még korai stádiumban lévő, de a Comic-Conon már belengetett pár mozi az ötödik fázisra fog csúszni.

Hirdetés

Hirdetés

Nemrég leleplezték a Marvel Filmes Univerzum negyedik fázisát, egy nagy idővonalon pedig szépen sorba is rendezték az érkező mozifilmeket és sorozatokat. A Comic-Con-os Marvel panel viszont itt még messze nem ért véget, bejelentették ugyanis többek között az új Penge filmet, megerősítették, hogy készül a Marvel Kapitány, a Fekete Párduc és A galaxis őrzői következő része, illetve Kevin Feige azt is belengette, hogy jön egy új Fantasztikus Négyes mozi, illetve egy X-Men film is - egyelőre Mutants kódnév alatt. 

Hirdetés

Felmerülhet tehát a kérdés, hogy akkor tulajdonképpen hol ér majd véget az MCU negyedik fázisa. Nos, Kevin Feige szerint a negyedik fázis két évig tart, tehát csak a már premierdátumot kapott filmek (és persze a bejelentett sorozatok) képezik a részét. Magyarul az MCU következő nagy szelete 2020 májusában veszi kezdetét a Fekete Özvegy filmmel, és a Thor: Love and Thunderrel ér véget 2021 novemberében. Így a negyedik fázis lesz az MCU legrövidebb fejezete, elvégre az első fázis öt, a második összesen három, a harmadik pedig négy éven át tartott. 

Hirdetés

Mindezek fényében pedig egyértelmű, hogy az új Penge mozi, a Fekete Párduc 2, a Marvel Kapitány 2, A galaxis őrzői 3, a Fantasztikus Négyes és az X-Men film már az ötödik fázis részét fogja képezni. Feige persze hozzátette, hogy menet közben bármi változhat, elvégre a harmadik fázis tervezett filmjei is módosultak némileg az eredeti elképzelésekhez képest - az Inhumansből például film helyett sorozat lett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)