Így elevenednek meg Rejtő Jenő karakterei a 2017-re tervezett Piszkos Fred közbelép filmben

|

Még várnunk kell egy darabig, míg a Rejtő Jenő regényéből készülő filmet megnézhetjük, de a Piszkos Fred közbelép adaptációjához készült rajzok elég biztatóak.

Rendeld elő a Total War: Warhammer II-t és játssz már most a ráadás DLC-vel! Hirdetés

Nem volt egyszerű dolga Varsányi Ferenc filmrendezőnek, amikor megpróbálta filmre vinni egyik kedvenc regényét, de a Piszkos Fred közbelép feldolgozása jelenleg elég jól halad. Hosszas jogi hercehurca után sokadszorra fut neki a filmadaptációnak, ezúttal viszont minden más projektnél ígéretesebb a helyzet.

Még a kilencvenes években keresték meg a rendezőt, hogy felkínálják neki a Rejtő-művek feldolgozásának jogait, ám miután kiderült, hogy egy csalóról van szó, nem lett az ügyből semmi. Később Svájcban találta meg a szélhámos egyik áldozatával közösen a jogok valódi tulajdonosát, akivel sikerült is megállapodniuk, a Rejtő-regények vászonra vitelének ötletével pedig több helyen is próbálkoztak. Egy hollywoodi produkcióhoz le kellett volna mondaniuk a jogokról, egy hazai támogatással készült 3D-s animációs film pedig Varsányi szerint nem illett stílusban Rejtő műveinek hangulatához.

Ez után egy tévécsatornával fogtak bele újra a projektbe, ám az újabb kudarc jogi komplikációkat is okozhatott, mivel Varsányinak 2014-ig várnia kellett, hogy lejárjon a szerzői jogok elévüléséhez szükséges hetven év. Ekkor egy teljesen új csapattal kezdett neki egy kétdimenziós animációs film munkálataiba, amihez a karaktereket Garisa Zsolt tervezte, a hátterekért pedig majd Cserkuti Dávid felel. A produkció sajnos nem éppen rohamtempóban halad, így a film bemutatóját csak 2017-re tervezik a készítők, viszont megmutattak pár rajzot a karakterekről, amik kiválóan sikerültek.

A csapat egyébként bízik a film sikerében, részben a Rejtő-regények töretlen népszerűsége miatt, részben pedig azért, mert szerintük sikerült megtalálniuk a tökéletes stílust, ami illik a regények karikatúra-szerű alakjaihoz, a kikerült rajzok alapján pedig ezzel maximálisan egyetértünk.

Nektek hogy tetszik?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!