Hirdetés

Meghalt az AWS énekese, Siklósi Örs mindössze 29 éves volt

|

A szomorú hírt az AWS Facebook-oldalán jelentették be.

Hirdetés

Siklósi Örs neve még azoknak is ismerős lehet, akik egyébként nem ismerek az AWS nevű zenekart, hiszen például HP is beszélgetett már vele a 2018-as őszi PlayIT-en. A 2006-ban alapított AWS-t még középiskolás korukban alapította Siklósi Örs, Brucker Bence, Kökényes Dániel és Veress Áron, első nagylemezük 2011 áprilisában jelent meg.

A csapat frontemberénél, Siklósi Örsnél tavaly júniusban diagnosztizáltak leukémiát. Örs hosszú küzdelem után tegnap hagyott itt bennünket. Erről a zenekar hivatalos Facebook-oldaláról értesülhettek a rajongók nemrég.

Hirdetés

Ebből a bejegyzésből derült ki az is, hogy Örs januárban maga is szeretett volna mesélni betegségéről, illetve szólólemezt is tervezett megjelentetni. A zenekar ötödik nagylemezét idén nyárra tervezték, ősztől pedig már asszal számoltak, hogy újra belevetik magukat a koncertezésbe.

Zenésztársai így fogalmaztak: 

"Csodálatos erővel és kitartással vitte végig az egész időszakot, bátorsága és kitartása példaértékű. Elvesztése felfoghatatlan és felbecsülhetetlen veszteség. Határtalan kreativitása, dalszövegeinek mélysége, színpadi jelenlétének elsöprő energiája és karizmája pótolhatatlan űrt hagy maga után, nem csak a mi életünkben, de a magyar könnyűzene és művészet világában is. "

Siklósi Örs 29 éves volt. Nyugodjék békében. 

Nyitókép: AWS/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)