Hirdetés

Meghalt Futaki Attila képregényrajzoló, aki a Disney-vel is dolgozott

|

Az egyik legkeresettebb magyar képregényrajzoló 39 éves korában, gyors lefolyású betegség következtében hunyt el.

Hirdetés

Nemzetközileg elismert alkotót veszített el 2024 elején a képregényes közösség: 39 éves korában, január 2-án elhunyt Futaki Attila.

A Békéscsabán született rajzoló első magyar nyelvű albuma, a Spirál 2009-ben jelent meg, és miután a San Diego Comic Conon is bemutatta, kapcsolatba került a Disney-vel, melynek a Percy Jackson sorozat 3 részét (A villámtolvaj, A szörnyek tengere, A titán átka) készítette el.

Hirdetés

Később dolgozott a Budapest Angyala, a 10 - A Puskás, és A kivarrt című képregényeken, illetve ő volt a művészeti vezetője a Magyar rocktörténet képregénynek is, ami a közelmúltban jelent meg, és két kötetben, 1960-tól 1999-ig mutatja be a magyar rock- és beatzene hőskorát.

Készített továbbá illusztrációkat is, egyebek mellett a Forbesnak és a New York Timesnak, valamint több szakmai díjra jelölték.

Halálát a Prae.hu információi szerint "méltósággal viselt, gyors lefolyású betegség" okozta. Pályájáról az alábbi, 2022 végén készült videóban mesélt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)