Hirdetés

Megvan, hogy mikortól nézheted meg otthon is Ridley Scott Napóleonját

|

Néhány hét, és indulhat is a Joaquin Phoenix főszereplésével készült történelmi hadjárat.

Hirdetés

Az Apple TV+ készül pár izgalmas produkcióval 2024-re, de az év egyik legerősebb húzócímének a Napóleon ígérkezik. A Joaquin Phoenix főszereplésével forgatott film Ridley Scott legutóbbi munkája: 2 és fél órában ismerhetjük meg a legendás francia generális történetét.

A Napóleon eredetileg tavaly novemberben került a mozikba, és vizuális hatásainak, jelmezeinek és produkciós dizájnjának köszönhetően három Oscar-jelölést is bezsebelt. Kapott továbbá BAFTA-tól is egy nominációt a legjobb brit produkció kategóriájában.

Hirdetés

Érthető hát, hogy a filmet rengetegen várják a streamingre, de nem kell már sokáig vágni a centit. Az Apple TV+ bejelentette, hogy a Napóleon hivatalosan március 1-jén debütál a streamingplatformon, tehát két hét múlva minden előfizető végigkövetheti majd a történelmi hadjáratot.

Az Apple TV+ hazánkban is elérhető, és számtalan kiváló sorozatot és filmet kínál a 2790 forintos havi díjért cserébe. Akit érdekel a felhozatal, az itt megtalálja a szolgáltató hivatalos oldalát.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)