Hirdetés

Mindössze 36 évesen elhunyt Bray Wyatt, a WWE pankrátora

|

Pár napja még arról volt szó, hogy sikerült felépülnie, és visszatérhet a ringbe.

Hirdetés

Szomorú hírre ébredtek ma reggel az amerikai pankráció, különösen a legnépszerűbb ilyen szervezet, vagyis a WWE-rajongói. Pár napja még arról volt szó, hogy az idén február óta komoly betegségekkel küzdő Windham Rotunda, avagy ringbéli neve szerint Bray Wyatt végre visszatérhet, most viszont kiderült, hogy a pankrátor augusztus 24-én megdöbbentő hirtelenséggel távozott közülünk. 

Rotunda halálhírét először a WWE CCO-ja, Triple H jelentette be, nem sokkal később pedig Dwayne Johnson is egy érzelmes posztban emlékezett meg az elhunytról, illetve a WWE hivatalos Twitter/X-oldalán is megjelent egy közlemény.

Hirdetés

Windham Rotunda igazi pankrátorcsaládból származott, hiszen pankrátor volt agyapja, Blackjack Mulligan, apja, Mike Rotunda, valamint öccse, Bo Dallas is.

Bár hivatalosan még nem közölték a pankrátor halálának okát, a fightful.com szerkesztője, Sean Ross Sapp arról posztolt, engedélyt kapott arra, hogy elmondja, Windham Rotunda idén covidos lett, ez pedig szívelégtelenségeket váltott ki nála. Bár úgy tűnt, hogy sikerül felépülnie, sajnálatos módon végül szívrohamot kapott és elhunyt.

Rotundát menyasszonya, a szintén pankrátor JoJo, valamint négy gyermeke gyászolja. Nyugodjék békében.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)