Hirdetés

A gyengén sikerült Múmia reboot jelentheti a szörnyuniverzum végét?

|

Bajban van a Universal klasszikus szörnyekből álló világa, ugyanis lelépett a két kulcsfigura.

Hirdetés

A nyár egyik blockbuster és a stúdió Dark Universe világát elindító mozijának szánt Múmia nem teljesített jól a kasszáknál, és a kritikusok tetszését sem nyerte el igazán, nemrég pedig elhagyta a csapatot a franchise-ért felelős két producer, ez pedig komoly problémát jelenthet a jövőre nézve.

Hirdetés

Alex Kurtzman és Chris Morgan voltak a Dark Universe kreatív rendezői, ám most úgy tűnik, teljesen otthagyták a Universal projektjét. A The Hollywood Reporter értesülései szerint mindketten más feladatokra szeretnének fókuszálni, ami érthető is, hisz Kurtzmann többek között a Star Trek: Discovery sorozaton dolgozik, míg Morgan a Fast & Furious spin-off filmet írja.

A Universal produkciós igazgatója, Peter Cramer egy nyilatkozatban reagált a történtekre és elmondta, hogy nem fogják elkapkodni a dolgot és csak akkor állnak elő ezekkel a filmekkel, amikor már megfelelőnek érzik azokat. Ez mindenképp nagy pofon a Dark Universe-nek, és akár még az is előfordulhat, hogy a Universal szakít az összekapcsolt univerzum koncepcióval, a szörnyes filmeket pedig különálló alkotásokként fogja kezelni.

Nektek hogy tetszett az újragondolt Múmia film?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)