Hirdetés

Izgalmasabb egy mai korról egy régi koron keresztül beszélni - interjú Beregi Tamás íróval

|

Nemrég egy hangulatos, a regény bohém világát idéző bulin mutatták be a Noctambulót, ennek kapcsán a régi GameStar-olvasóknak a magazin hasábjairól is ismerős Beregi Tamással beszélgettünk.

Hirdetés

Akinek régebbi GameStar-magazinok is ott vannak a gyűjteményében, nem kell bemutatni Beregi Tamást, hacsak nem felejtette el, mi is Berrr teljes neve. Régi szerzőtársunk Pixelhősök címen írt már a játéktörténelemről is, most viszont a mindig rendkívül civilizáltnak látszó viktoriánus Anglia sötét oldalát fedezte fel Noctambulo című regényében, amiről alaposan ki is kérdeztük.

GameStar: Mi történt veled, mióta utoljára olvastunk tőled cikket a GameStarban a mai napig, amikor is megjelent a Noctambulo - Egy alvajáró története című regényed?

Berrr: Klasszikus nyolcvanas évekbeli videojátékokkal foglalkoztam fél évig Japánban, interjúkat csináltam régi játékok, például a PacMan fejlesztőjével, és óceáni óriásteknősöket is mentettem. Sokat utaztam, aztán itthon folytattam a korábbi munkámat: a Magyar Nemzeti Filmalapnál vagyok forgatókönyv-fejlesztő, témakutató. Mellette pedig újból elővettem a könyvemet. A Noctambulót 12 éve kezdtem írni, amikor Angliában doktoráltam, aztán újból és újból nekiláttam, de mindig félreraktam. Végül az elmúlt két évben fejeztem be.

Fotó: Varró Imre

GS: A regény Londonban játszódik; ilyen nagy hatással volt rád a brit főváros?

Berrr: Amikor megérkeztem Angliába, összeomlott bennem egy világ, mert az országot az európai kultúra utolsó fellegvárának tartottam, és borzasztó nagyot csalódtam, hogy nem létezik, amit elképzeltem. Ez az érzés összekapcsolódott a fogyasztói társadalom iránti amúgy is egyre fokozódó undorommal, és valahogy az egész transzformálódott egy századfordulós világba. Kezdtem felfedezni, hogy mennyi a hasonlóság a 20. század hajnala és a mai világ között: az iszonyatos iparosodás, a borzasztó erős természetpusztítás és a fogyasztói társadalom robbanása mellett a fotók és filmek gerjesztette vizuális ingerözönre gondolok. Ugyanakkor a transzcendenciakeresés is jellemezte ezt a kort, felszaporodtak a spiritualista szeánszok. Ezek ötvöződnek a Noctambulo történetében.

A  regény főhőse, Jonathan ugyanúgy menekül a rá szakadó, rémálommá váló London, és civilizáció elől, mint ahogy én próbáltam annak idején angliai utazásaim során egy idilli világot keresni. Annyi a különbség, hogy Jonathan a szerelmével, Minnával menekül, aki egy jó útra tért prostituált. És e menekülés során egyre jobban átkerül egy álomszerű világba - miközben a lány próbálja őt visszahozni a valóságba.

GS: Ekkor már megjelent az Egyetleneim című regényed? Hol járunk időben és az életedben?

Berrr: 2001-ben mentem ki Angliába. 2005-ig doktoráltam ott, és 2003-ban, közben jelent meg az Egyetleneim.

GS: Azért kérdezem, mert az Egyetleneim ugyan kortárs történet volt, mégis rengeteg párhuzamot vélek felfedezni. Adott egy főhős, aki keres valamit vagy valakit egy nagyon erőteljes közegben, amihez a viszonya egyszerre rajongó és megcsömörlött.

Berrr: Érdekes, erre nem is gondoltam. Van egy ilyen idealizmus, egy keresés bennük, valóban. Mégis nagyon más a kettő, mert az egy csajozós történet volt; politikáról, gazdaságról, természetpusztításról, mítoszvesztésről viszont a mai világban mesélni talán kevésbé izgalmas. Valahogy azt vettem észre, hogy sokkal izgalmasabb egy mai korról egy régi koron keresztül beszélni, mert a történelmi távolság miatt érdekesebb lesz. Ha ugyanazt ma mondanád el, az lehet, hogy szájbarágós volna.

A regényt egy nagyszabású bulival mutatták be, amelyen a korszak bohém világát keltették életre - például az AKT színésznőzenekarral, vándorfényképésszel, korabeli erotikus sztereofényképek és némafilmek vetítésével. (Fotók: Varró Imre)

GS: A bordélyok világát nagyon is naturálisan írod le. Hogyan mérted fel, hogy mi fér még bele, és határoztad meg azt a pontot, ameddig érdemes elmenned?

Berrr: Szerettem volna elmenni a végletekig. Biztos hajtott egy kis polgárpukkasztó szándék is, de nagyon remélem, hogy nem tűnik majd öncélúnak. Megjelenik ugyanis az ellenpólus, ami viszont iszonyatosan romantikus és szép. És a kettő együtt izgalmas. Sok helyen pedig próbáltam humorral is oldani a dolgot. De mindenképpen meg akartam mutatni, hogy mi húzódik a felszín alatt, micsoda elképesztő mocsok jellemezte a viktoriánus korszak végén a társadalmat, ami valamelyest végül szét is rágta a 20. századra.

GS: A könyv hátsó borítóján Nemes Jeles László és Garaczi László ajánlói szerepelnek. Ha a Saul fia rendezője 2016-ban azt írja egy regényről, hogy "Erős hangulata és víziószerű képei miatt akár filmként is el tudnám képzelni", az nagyon jó ajánlólevél. Talán szükség is van erre, mert nem érkeznek olyan sűrűn könyveid, hogy állandóan bent legyél a köztudatban.

Berrr: Az lenne jó, ha az ember két-három évente publikálna egy könyvet. De valóban érlelő alkat vagyok. Ez a könyv pedig túlment azon a határon, ami már egészséges. Nagyon elhúzódott, nem ez volt a tervem; azt gondoltam, hogy egy pár év alatt meg fogom írni, aztán valahogy mindig újra és újra próbálkoztam vele, de nem adta meg magát az anyag.

GS: Milyen variánsok születtek?

Berrr: A történetváz mindig hasonló volt, csak az előzőekben akkora nagy kultúrtörténeti massza volt a sztori körül, hogy gyakorlatilag elfedte a történetet. Abból kellett nekem ledobálni azokat a felesleges részeket, amelyek totálisan öncélúvá tették az egészet, és amelyek megölték a történetet. Amint lett egy szabad rész, vákuum keletkezett, amit elkezdtek megtölteni a szereplők az életükkel meg a cselekményekkel. De nagyon nehéz volt rájönni, hogy mi az, ami felesleges, és mi az, ami kell. Ha százötvenszer nem írtam újra, akkor egyszer sem.

Volt egy olyan változat, ami aztán zsákutcának bizonyult (egy külön sztorinak lehet, hogy egyszer érdemes még megírni), amelyben nem restaurátor volt a főhős, hanem fotográfus. Szellemfotókat csinált - a századfordulón divat volt szellemeket hamisítani a fényképekre. Ennek a változatnak a második fele Skóciában játszódott. Ugyanazok az elemek voltak benne, mint a végsőben, csak ez valahogy elment szellemes irányba, kicsit már Hatodik-szerű volt, és ez nekem valahogy nem tetszett.

GS: Most is van olyan anyagod, amin évek óta dolgozol már?

Berrr: Remélem, hogy most már gyorsabban fogok tudni haladni. Nem akarok tíz éveket ülni minden könyvemen. Sok téma van a fejemben; még Japánról is szeretnék írni regény formában is. Az a videojáték-világba való belekattanás lesz, kicsit olyasmi, mint az a Ready Player One volt, ami kultkönyvvé vált, és Spielberg csinált belőle filmet… úgyhogy akkor lehet, hogy mégsem fogom már megírni. Van egy izlandi pályázat, amin ősszel szeretnék indulni, ehhez is van ötletem: szintén egy történelmi regény természetvédelmi témával ötvözve. Ezek érdekelnek nagyon engem, ugyanis szerintem arról érdemes írni, hogy a világ hova halad. Sokan mondják, hogy az Egyetleneim folytatását meg kéne írnom, de félek, hogy az már inkább csak paródia lenne: ahogy negyvenéves emberek próbálnak a városban csajozni… Ráadásul a város (Budapest) zsúfolásig van külföldiekkel. Bemész a Király utcába, a Kazinczy utcába, és azt láthatod, hogy mint a Szigetet, annyira hatalmukba kerítették a külföldiek. De felvállalom, hogy én egy bohém maradtam.

A könyv MEGRENDELHETŐ ezen a linken.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)