Hirdetés

Orgyilkos osztály 3: Kígyóverem kritika - a halál iskolája

|

Lehet 2020-ban egy rajzolt történet úgy is szórakoztató, hogy nyoma sincs benne kámzsás szuperhősöknek, természetfeletti erőknek és túlvilági teremtményeknek? Rick Remender és Wes Craig szerzői képregénye csattanós választ ad erre a kérdésre.

Hirdetés

Marcus Lopez Arguellóval csúnyán kibabrált az élet. Az egyik pillanatban még boldog kisgyerekként sétált szerető szülei oldalán, a másikban már el is árvult egy morbid baleset folytán. Természetesen a sors keze - pontosabban Rick Remenderé - korántsem elégedett meg ennyivel, ezért egyik jellemformáló trauma követte a másikat. Az árvaházban, ahol felcseperedett, kemény munkára fogták, rendszeresen bántalmazták, továbbá összezárták egy pszichopatával. Marcus csak egyetlen kiutat látott szorult helyzetéből, ami odáig vezetett, hogy végül kénytelen volt a csövesek között meglapulni, azt remélve, előbb-utóbb feladják a rendőrök, és nem keresik tovább. Ekkor figyelt fel rá egy titokzatos szervezet, és így kapott nem éppen hétköznapi körülmények között meghívást a Haláltanok Királyi Iskolájába.

Hirdetés

Rick Remender sokfelé megfordult és számos területen kipróbálta magát, mielőtt 2014-ben bemutatkozott volna a részben saját ifjúkori élményeiből táplálkozó Orgyilkos osztály. Dolgozott például a Marvel megbízásából Uncanny X-Force, Punisher és Venom történeteken, de kollaborált már a Dark Horse Comicsszal is a múltban, miközben Marcus megpróbáltatásait az Image Comics vette gondjaiba. Remender a 80-as évek végére, Ronald Reagan elnöksége második ciklusának idejére helyezte az Orgyilkos osztály történetét, és ezáltal nem csak a felhasználható popkulturális utalások körét határozta meg, de egyúttal konkrét célt is adott főszereplőjének - legyen az bármennyire abszurd. Majd meglátjátok és megértitek, hogy miért röhögik ki társai.

Bérgyilkos a padtársam

A Marcust köreibe invitáló Haláltanok Királyi Iskolájának létezéséről mit sem tud a külvilág, pedig már nemzedékek óta neveli ki a legeredményesebb bérgyilkosokat. Titkosszolgálatok és bűnszervezetek küldik ide az ígéretes palántáikat, hogy olyan ismereteket sajátítsanak el, amelyekhez foghatót sehol máshol nem tanulhatnának meg. Természetesen akad pár kiemelten fontos szabály, amelyeket a nebulóknak muszáj betartaniuk, különben elveszíthetik a fejüket. Példának okáért tilos végezniük diáktársaikkal, bár ez nem gátolja meg őket abban, hogy olykor-olykor próbálkozzanak. A gyengébb vagy csoporton kívül rekedt tanulókra rengeteg veszély leselkedik, Marcusnak mégis hosszú idő után a yakuza-csemeték, erőszakos bandatagok, kartellporontyok és álnok méregkeverők társasága jelenti azt a kisközösséget, ami a legközelebb áll a család fogalmához. Ilyen körülmények között egészen más formát öltenek a tinédzsereket nyomasztó hétköznapibb gondok: hogy ki kivel jön össze, milyen szívességek férnek bele egy barátságba vagy feszítik túl annak kereteit, és így tovább. Ezek az epizódok árnyalják a Marcust körülvevő fontosabb karakterek személyiségét, megvillantják emberi oldalukat, és még ha voltaképp úgy is érezzük, menthetetlen az egész bagázs, azért előbb-utóbb csak kialakul valamiféle rokonszenvkezdemény, hiszen rendre olyan figurák nyúlnak utánuk a múltjukból, hogy ártsanak nekik, akik kizárólag undort, megvetést és gyűlöletet képesek ébreszteni az emberben. Wes Craig sajátságos ábrázolásmódja és Lee Loughridge markáns színvilága egyenlő partnerei Remender belső monológokkal súlyosbított írásának, így a kötetekbe rendezett füzetek koherens egészet alkotnak.

Kígyók kígyóznak

Az idehaza a Fumax kiadásában megjelenő sorozat korábbi részeiről a 2019/03-as (Orgyilkos osztály: Reagan-nemzedék) és 2019/07-es (Orgyilkos osztály 2: Kölykök a fekete lyukból) GameStarokban írtunk. Tekintve, hogy a kötetekben leírt események egymásra épülnek, erősen javasolt a pótlásuk, mielőtt elkezdenétek fellapozni a Kígyóverem oldalait. Utóbbi pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a második kötet egy mellbevágó cliffhangerrel véget ért. (Ezen a ponton zárult mellesleg a Syfy egy évad után elkaszált adaptációja is.) Alighogy sikerült eltakarítani az útból az egyik problémát, máris jóval komolyabb veszéllyel kell szembenéznie a megtépázott társaságnak. Újabb életek fonalai szakadnak el hirtelen erőszakossággal, még mielőtt átmeneti nyugvóponthoz érkeznének az események, amelyek hősünket minden korábbinál mélyebbre taszítják az önsajnálat gödrébe. Remender a rá jellemző fekete humorral oldja a feszültséget, a nemi gondozóba tett látogatás majdnem annyira vicces, mint a korábbi képregényboltos baleset. Marcus jórészt a saját hibájából megjárja a maga teremtette pokol minden bugyrát, narkotikumoktól terhelt elméje bizarr összeesküvés-elméleteket szül, beszűkült tudatállapotában baráti kötelékeket szakít szét, és persze nem sejti, hogy a lehető legrosszabbkor mar el minden szövetségest maga mellől. Közeleg ugyanis a záróvizsga, amin elbukni a Haláltanok Királyi Iskolájában gyakorlatilag egyenlő a halállal. Ennek kimenetelével majd csak a folytatásban szembesülünk, ugyanis a harmadik kötet egészén érződik, hogy csupán annak felvezetéseként szolgál. A Kígyóverem átkötő jellegét erősíti, hogy vizuális szempontból már nem tud vagy nem akar újat mutatni; a Las Vegas-i trip után egyszerűen nem olyan hatásosak a drogmámorban úszó panelek, ahogy az akció intenzitása és az erőszak túlzó ábrázolása sem taglóz le bennünket, miközben a kötet lapjait forgatjuk. Félreértés ne essék, még mindig piszkosul jó az Orgyilkos osztály, de a harmadik részre észrevehetően veszített valamicskét az erejéből. De csakis abból, mert a tempója a régi, sodró iramú cselekménye miatt valószínű, hogy addig nem is adjuk ki a kezünkből, míg az ígéretes jövőt előrevetítő fináléhoz nem érünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)