Hirdetés

Őrizetbe vették Arnold Schwarzeneggert

|

A müncheni repülőtér vámosai miatt kell most aggódnia Arnold Schwarzeneggernek.

Hirdetés

Arnold Schwarzenegger az osztrák Kitzbühelbe tartott, elég konkrét céllal, és ezzel összefüggésben vették őt őrizetbe a müncheni repülőtéren. Schwarzenegger ugyanis egy luxusórát szeretett volna elárvereztetni a tiroli városban, ez az óra nála is volt, viszont nem jelentette azt be az illetékes hatóságoknak. 

Persze azért nem tartották őrizetben a végtelenségig a 76 éves színészt, pár órán belül már szabadon távozhatott, sőt az órát is magával vihette. Ugyanakkor elég valószínű, hogy nem fogja megúszni csak ennyivel ezt a történetet. 

Hirdetés

Simán benne van a pakliban, hogy büntetőjogi eljárás kerekedik ki mindebből, mivel a legfrissebb információk szerint az ügyet a vámosok továbbították az illetékes augsburgi hatósághoz, innentől kezdve tehát a közmondásos labda már náluk pattog.

Schwarzenegger egyébként nem a saját zsebét akarta tömni az említett árverésen: egy jótékonysági rendezvényről van szó, amit a színész által kezdeményezett klímavédelmi csúcstalálkozó előtt tartanak meg, itt több műtárgy is gazdára fog találni, a bevételeket pedig felajánlják. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)