Hirdetés

Súlyos vádak keringenek a letartóztatott Jonathan Majorsről

|

A letartóztatást követően beindult a pletykálkodás a színészről.

Hirdetés

Mindössze néhány nappal azt követően, hogy a bíróság bizonyítékok hiányában felmentette a Rick és Morty alkotóját, a családon belüli erőszakkal vádolt Justin Roilandet, egy újabb nagy név került szégyenpadra a szórakoztatóiparból.

A hétvégén robbant a hír, hogy a New York-i rendőrség letartóztatta Jonathan Majorst, aki a Creed III-ban és A Hangya és a Darázs: Kvantumániában is főszerepet játszik, és a tervek szerint még később is sokat fogjuk látni, mivel a Loki sorozat első évada óta ő kelti életre a Marvel filmes univerzum következő ügyeletes főgonoszát, Kanget.

Hirdetés

A színészt egy 30 éves nő jelentette fel, aki azzal vádolja, hogy egy vita során erőszakosan lépett fel vele szemben. A rendőrség közlése szerint a nőt "kisebb nyaki és fejsérülésekkel" szállították kórházba, Majors viszont az ügyvédein keresztül határozottan tagadja, hogy bántalmazta volna az illetőt.

"Jonathan Majors teljesen ártatlan, és bizonyíthatóan egy általa ismert nővel való veszekedés áldozata. Gyorsan gyűjtjük a bizonyítékokat és bemutatjuk a kerületi ügyésznek, így arra számítunk, hogy minden vádat azonnal ejteni fognak. Minden bizonyíték arra mutat, hogy Majors úr teljesen ártatlan, és egyáltalán nem bántalmazta a vádlóját. Sajnos ez az incidens azért következett be, mert ez a nő érzelmi válságban szenved, ami miatt tegnap kórházba szállították. A New York-i rendőrségnek viszont az ilyen esetekben letartóztatást kell eszközölniük, és ez az egyetlen ok, amiért Majors urat is letartóztatták. A vádakat várhatóan hamarosan ejteni fogják."

- áll a színész védőinek hétvégi közleményében. Ami az említett bizonyítékokat illeti, a Collider beszámolója szerint az incidens állítólag egy autóban történt, ahol videófelvétel is készült, valamint a sofőr és más utasok vallomása is alátámasztja, hogy Majors nem bántalmazta a kórházba szállított nőt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ez alapján a színésznek jó esélye van rá, hogy megússza a hollywoodi kiátkozást, vagyis a "cancelinget", a Twitteren viszont megjelent két olyan beszámoló, amelyek azt állítják, hogy jóval több van Majors története mögött. Az egyik ilyen a filmkészítő A.B. Allentől származik, aki még februárban arról írt, hogy "egy bizonyos színész", aki relatíve új névnek tekinthető, és akiért valósággal rajonganak a Twitteren, igazából egy "gonosz, kegyetlen, bántalmazó emberi lény", a magán- és a szakmai életében egyaránt.

Az eredeti posztot ugyan azóta törölte a szerző, de egy másik fiók a letartóztatás kapcsán megosztott róla egy képernyőfotót azzal a felirattal, hogy "már tudjuk, kiről szólt ez a tweet", amelyhez maga Allen is kommentelt, csak annyit írva, hogy "Ding/Ding/Ding/Ding" vagyis azt éreztetve, hogy valóban Majorsről posztolta az idézett sorokat.

Később Allen egy újabb bejegyzésben magyarázta el, hogy azért nem tárt fel további részleteket, mert azzal leleplezné a színész által bántott embereket, de immáron mindenki tudja, hogy "mi a helyzet" a sztárral. Idővel azonban ez a poszt is törlésre került.  Szintén csak törölt tweetekre tudunk hivatkozni Majors másik vádlójáról, a Society Theater társalapítójaként ismert Tim Nicolairól, aki azt állítja, hogy bizonyos körökben évek óta tudják, hogy komoly gond van az MCU nagy reménységével.

"Egyszerűen kimondom Jonathan Majorsről, és kész: a Yale-en és a szélesebb New York-i közösségben már évek óta tudnak róla. Ő egy szociopata és bántalmazó, és gyakorlatilag mindenki így beszél róla. Kár, hogy ilyen sokáig tartott, amíg feljelentést tettek ellene."

- idézi a The Direct a később eltávolított posztot, melynek kapcsán Nicolai idővel pontosította, hogy a New York-i Egyetem, a Yale és a The Juilliard előadóművészeti iskola 2012-2017-es évfolyamára gondolt a "szélesebb New York-i közösség" alatt. A szerzőnek többen is feltették a kérdést, hogy ezek fényében egészen eddig miért nem jött elő senki a dologgal, amire a következő válasszal szolgált:

"Srácok, az emberek megpróbálták. De végül kellett hozzá egy áldozat jelentkezése is. Egyszerre borzasztó, hogy még mindig ezt csinálja, és egyben megkönnyebbülés, hogy talán soha többé nem teheti meg."

További bejegyzésekben az egyébként színészként dolgozó Nicolai arról írt, hogy Majors több áldozata is közel áll hozzá, akikkel a twitterezés közben is üzeneteket váltott, vagyis nem puszta hallomásra alapozza a kijelentéseit. A színész szerint a Majorséhez hasonló történeteket az teszi lehetővé, hogy amennyiben a szereplőválogatásért felelős illetékesek kedvelnek valakit, az már be is kerül a körbe, miközben senki nem néz utána annak, hogy mit is mondanak az illetőről a volt iskolatársai, tanárai vagy barátnői.

Mi persze mindenkit óva intenénk a messzemenő következtetések levonásától, hiszen a fentiek szigorúan csak pletykák, amelyeket a törlések alapján pillanatnyilag nem is hajlandók vállalni az elindítóik. E sorok írásakor tehát csak annyi bizonyos, hogy Jonathan Majorst egy feljelentés nyomán bántalmazással vádolja a rendőrség, a színész ügyvédei viszont azt állítják, hogy több bizonyítékuk is van a védencük ártatlanságára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)