Hirdetés

Készül a Rocky spin-off és hamarosan a Rambo 5 is

|

Stallone Twitteren avatta be a követőit a menetrendjébe, így megtudtuk, hogy hamarosan forgatja a Rocky spin-offot és már készül a Rambo 5 is.

Hirdetés

Sylvester Stallone 68 éves korában is fiatalokat megszégyenítő lendülettel folytatja azt, amiben a legjobb: a filmezést. A következő projektje (a biztosra vehető Feláldozhatók folytatás mellett) a Rocky széria mellékszála, a Creed lesz, amely a korábbi információk alapján Apollo Creed unokájára (Michael B. Jordan) koncentrálna.

Úgy tűnik, hogy a Creed zöld lámpát kapott, ugyanis Stallone az ünnepek alatt Twitteren árulta el, hogy Philadelphiába látogat a forgatásra:

A népszerű színész nem sokkal később megerősítette a Rambo 5 címét is, amely a Rambo: Last Blood (Rambo: Az utolsó vér) névre hallgat majd és bejelentette, hogy még a Scarpa című gengszterfilmje előtt megcsinálja:

A Rambo: Last Blood a tervek szerint egy "Nem vénnek való vidék-szerű" projekt lesz, amelyben a címszereplő ezúttal egy mexikói kartellt szaggat cafatokra, míg a Scarpa főszerepében egy Gregory Scarpa nevű maffiózót játszik majd, aki a Colombo család megbízásából számos gyilkosságot követ el, végül az FBI informátora lesz.

Mit gondoltok, van potenciál a Rambo 5-ben és a Rocky mellékszálban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)