Hirdetés

Szexuális zaklatással vádolják az Aerosmith frontemberét

|

Steven Tylernek komoly vádakkal kell szembenéznie.

Hirdetés

Steven Tyler még májusban vonult be önként az elvonóra, miután újfent a fájdalomcsillapítók függőjévé vált, azonban máris szembe kell néznie egy újabb démonával: a New York Post beszámolója alapján szexuális zaklatással, szexuális erőszakkal és érzelmi sérelem szándékos okozásával vádolja őt egy nő. Julia Holcomb szerint Tyler meggyőzte az édesanyját, hogy 16 éves korában biztosítson felette gyámságot az akkor a 20-as évei közepén járó zenésznek, ez pedig megnyitotta az utat egy 1973 és 1976 között tartó szexuális kapcsolat előtt. 

A nő azt állítja, hogy Tyler meggyőzte és kényszerítette őt, hogy azt higgye, romantikus szerelmi viszonyuk van, ő pedig képtelen volt ellenállni a férfi hatalmának, hírnevének és jelentős anyagi lehetőségeinek. A kapcsolatot az Aerosmith frontembere is elismeri a 2011-ben megjelent "Does the Noise in My Head Bother You?" című memoárjában, amelyben utal egy 16 éves lánnyal  való viszonyára, a köszönő szavakban pedig megemlíti Julia Holcombot. 

Hirdetés

Holcomb korábban már megnyílt a kapcsolatról, amit állítása szerint az egykori American Idol zsűritaggal folytatott, akit elmondása szerint egy oregoni Aerosmith-koncert után ismert meg, nem sokkal azután, hogy 16 éves lett. Azt állítja, hogy követte őt Seattle-be, miközben szexuális kapcsolatuk folytatódott. Tyler állítólag 1974 körül megszerezte a gyámságot, hogy a lány átutazhasson az államhatáron, amikor turnézik, erre pedig állítólag azzal az ürüggyel vette rá a még kiskorú Julia édesanyját, hogy az iskolába való beiratkozáshoz kell. 

Holcomb - aki az utóbbi években abortuszellenes aktivistává vált - korábban azt állította, hogy 1975-ben esett teherbe, miután Tyler kidobta a fogamzásgátlóját egy hotelszoba erkélyéről. Miközben országszerte koncertezett, a pár lakása állítólag kigyulladt, amikor Holcomb öt hónapos terhes volt. Az ajtóhoz kúszott, amelyen három zár volt, mivel Tyler ragaszkodott a biztonsághoz, mert általában kábítószert tartott otthon, és az előző lakásába egyszer már betörtek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A nő szerint Tyler arra kényszerítette, hogy menjen abortuszra a tüdejét ért füstkárosodás és az elszenvedett oxigénhiány miatt. Az ügy miatt megkeresték Tyler képviselőit is, akik egyelőre nem reagáltak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)