Hirdetés

Sziget 2014 - mínuszok és nullák után

|

Augusztus 11-én elkezdődött a Sziget Fesztivál, amin idén is kint vagyunk. Az igazi buli eddig az 1. napon kezdődött - de van ám miről beszámolni a mínuszos napok után is...

Hirdetés

Mivel a GameStar és a Sziget oly régóta szeretik egymást, természetes, hogy 2014-ben is tiszteletünket tesszük a fesztiválon. Immár három napja folyik az önfeledt mulatozás (és a nektár) a Diák-Hajógyári-Óbudai-szigeten, így ideje beszámolnunk arról, hogy milyen az idei rendezvény. Őszintén.

Augusztus 11-én kissé későn ébresztett a kakaskukorékolás: a Sziget -2. napján csak késő délután érkeztem a helyszínre. Másfél óra sorban állás után eszembe jutott, hogy az elmúlt években miért is vettem át korábban a belépésre jogosító karszalgomat; nos, mea culpa, a sajtósoknak pont másfél órával kellett többet várakozniuk, mint azoknak, akik helyben vásárolták a jegyeket és bérleteket (vagy voltak olyan okosak, hogy korán kimenjenek a rendezvényre). Aztán csak bejutottam.

Már a programfüzetből és a sajtóközleményekből kiderült, hogy „ez a nap más, mint a többi", ugyanis ellentétben az előző évek mínuszos napjaival, idén már a nyitónapon sem egy nagyszabású koncert és „két nap múlva nyitunk"-sátrak fogadták a látogatókat, hanem egész nap lehetett bulizni, ennek megfelelően pedig a napijegyek ára is egész héten egységesen 15 000, helyi vétel esetén pedig 16 000 forintra emelkedett. Ebben a konstrukcióban igazából teljesen feleslegessé vált a -2., -1., 0. stb napok megnevezése, hiszen ha már az első napon elkezdődik az igazi buli, akkor az az első nap, és nem a -2., nem igaz?

A jegyárak korrektségéről lehet vitatkozni, ezt minden évben megteszitek kommentben, így nyugodtan csapjatok a lovak közé most is. Valljuk be, kicsit kiegyensúlyozatlan a dolog, mivel a fesztivál egy magyarnak piszkosul drága, egy külföldinek pedig olcsó. Bizony, ha azt mondjuk valakinek, aki már élt külföldön, hogy 3 euró egy sör, akkor még csak fel sem húzza a szemöldökét - de az árat magyarosítva (900 forint) vérlázítónak hangzik az összeg.

Szóval a fesztivál. A Sziget ugyanolyan, mint volt. Rengeteg a külföldi, mindenki barátságos, és bár a zenei felhozataltól idén sem dobtam el az agyam, a rendezvény kulturális része megint pazar. A tavaly sikeresnek bizonyult „útleveles-szitizenes" rendszert átörökítették 2014-re is, így ismét egy jó minőségű, valódi útlevélre hasonlító programfüzetet kapunk, melybe a különböző sátraknál pecséteket gyűjthetünk, sőt, a Bevándorlási Hivatalban fényképet is készítenek rólunk, amit laminálva a passportunkba raknak. A pecséteket kigyűjtve Szigetes sálhoz juthatunk - nem nagy dolog, de elég hajtóerő ahhoz, hogy sátorról sátorra járva adogassuk a fesztivál önkénteseinek füzetünket, és tényleg felfedezzük a fesztivál nyújtotta lehetőségeket és örömöket.

Ma, a második napon jégeső köszöntötte a népet - ha túlélem, ígérem, jelentkezem holnap is...

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)