Hirdetés

The Mandalorian 2. évad 1. rész kritika - spagettiwestern az űrben

|

Arcleszaggató szezonnyitóval rajtolt el a Star Wars: The Mandalorian második évada, az utolsó képsorok alapján pedig a következő részek a Csillagok háborúja-rajongók egyik legnagyobb álmát is valóra fogják váltani.

Hirdetés

Már a Star Wars: The Mandalorian is világossá tette, hogy ez a széria bizony egy űrbéli western, annak legtöbb stílusjegyével, így visszafogottabb tempójával együtt. Nos, a második etap nyitánya erre még inkább ráerősített, az epizódot pedig egy legalább akkora cliffhanger zárja, ami simán felér az első évad kezdetén bébi Yoda, avagy a "Gyermek" felbukkanásával. Ne szaladjunk persze ennyire előre, lássuk, hogyan kezdett bele Jon Favreau és csapata Din Djarin, azaz Mando történetének folytatásába. 

Hirdetés

Az első évad végén ugyebár Din Djarin a mandalori kovácsmester tanácsára elindult, hogy megkeresse kicsiny pártfogoltja népét, a jediket. Mivel a jelek szerint a galaktikus történelemoktatás nem áll a magaslatán (plusz valószínűleg az Uralkodó is mindent megtett azért, hogy a nép elfeledkezzen a jedikről), szinte senki sem tud információval szolgálni a köztársaság egykori védelmezőiről, a többi mandalori viszont talán tudhat valamit. Főhősünk tehát saját népe nyomait keresi, így pedig egy fülesnek köszönhetően visszatér a Tatuinra.

Igen, ismét, ezredszerre is a Tatuin, de ahogy felpörögnek az események, az ember villámgyorsan képes megbocsátani az alkotóknak azt, hogy megint az egész Star Wars-univerzum legtöbbet használt bolygóját rántották elő az ingujjukból. 

Próbálom kerülni a spoilereket, amennyire csak lehet, úgyhogy maradjunk annyiban, a sivatagos bolygón Timothy Olyphant karaktere válik Mando partnerévé, ezt a szereplőt pedig már jól ismerhetik azok, akik az elmúlt években kitartottak az analóg szórakozási formák mellett, és serényen olvasgatták a hazánkban is megjelent Star Wars regényeket. Ez az a vonal, ami miatt mi rajongók is prosperálhatunk abból, hogy a Disney egy új, összefüggő kánont álmodott meg, ahol a mozifilmek, képregények, videojátékok és könyvek karakterei simán ugrálhatnak egyik médiumból a másikba, ezt pedig remek érzés a gyakorlatban is látni. 

A második évad első része ugyanolyan lassan kezd el építkezni, mint azt az első szezonban is láthattuk (mondjuk legalább a játékidővel nem spóroltak, körülbelül 50 perces lett a szezonnyitó), kicsit most is olyan érzése van az embernek, hogy egy nagyszabású videojáték első (egyébként piszkosul szórakoztató és végre nem rövid) mellékküldetését pörgeti le, ezúttal Mando és Timothy Olyphant karakterének duója miatt épp coopban. Van itt minden, ami egy ilyen missziótól elvárható, a végén pedig a monumentális bossharc és a loot sem marad el.

Sikerült a Star Wars bestiáriumának egyik legendás alakját elővenni ehhez az összecsapáshoz, a végső csata alatt pedig mozifilmeket megszégyenítő CGI-t kaptunk, látvány terén egyetlen szavunk sem lehet a panaszra. 

Ezúttal egyértelműen Mando és alkalmi partnere kerültek a középpontba, a Gyermeknek mindössze pár cuki pillanat jutott, illetve továbbra is kijelenthető, hogy a Star Wars világában az első számú humorforrást a droidok jelentik. Akciódús, látványos és szórakoztató felütéssel kezdhetünk neki páncélos vitézünk új meséjének, és bár az első rész nem vitt sokkal közelebb a nagy megfejtéshez, az utolsó képkockák láttán garantáltan minden keményvonalas Star Wars-rajongó visítozva kezd majd ujjongani.

Remélhetőleg nem kell sokáig várni arra, hogy ez a titokzatos illető és Mando végre találkozzanak, én pedig abban is nagyon bízom, hogy Timothy Olyphantot sem most láttuk utoljára. Akik azt várták, hogy az évadokon átnyúló nagy cselekmény hatalmas léptékben fog majd pörögni, csalódni fognak, de akik szerették az első felvonás tempóját, azok kifejezetten örülnek majd annak, hogy lassabb ütemben, de végre nem nyúlfarknyi részekkel szövődik tovább a mese.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)