Hirdetés

The Mandalorian - az Első Rend felemelkedését is láthatjuk majd

|

Nem csak a fejvadászok története lesz fontos a sorozatban, de bemutatja azt is, hogy mi történt a galaxissal a Birodalom legyőzése után.

Hirdetés

A Disney+ egyik legjobban várt sorozata kétségtelenül a The Mandalorian, ami remek alkotói és színészi gárdát tudhat maga mögött. Miután megérkezett az első előzetes, ami csak fokozta a várakozásunkat, itt volt az ideje, hogy a történet terén is kapjunk egy kis fogódzkodót. Az már biztos, hogy A Jedi visszatér és a Az ébredő Erő között játszódnak majd a sorozat eseményei, ami azért szerencsés, mert rengeteg nyitott kérdés van ebből az időszakból. 

Hirdetés

Azt például nem igazán tudjuk, hogy mi történt a Birodalommal a Második Halálcsillag felrobbantása után. Persze Battlefront II gyenge kampánya nyújtott egy kis betekintést ebbe az időszakba, ez azért valószínűleg kevés Star Wars rajongó kíváncsiságát elégítette ki. A sorozat vezető producere, Dave Filoni elmondta, hogy csak azért, mert az egykori Lázadók legyőzték a birodalmat még nem lesz mindenhol béke és nyugalom:

"Az univerzum nem lesz tele jófiúkkal csak azért, mert felrobbantottad a Halálcsillagokat. A Lázadók győztek, és megpróbálják visszaállítani a köztársaságot, de az kizárt, hogy ezt mindenki elfogadja."

Szerinte ez kicsit olyan lesz, mint a vadnyugat; csak azért mert van egy törvény és vannak rendfenntartók, nem biztos, hogy találsz is egyet, amikor szükséged van rá. Filoni egyébként már bebizonyította, hogy remekül megállja a helyét, ha a filmek közötti időszakok bemutatásáról van szó, ugyanis ő jegyzi a Star Wars: A klónok háborúja és a Star Wars: Lázadók animációs sorozatokat is.

Jon Favreau, a The Mandalorian showrunnere azt is hozzátette, a sorozat fontos dolgokat mesél majd el a VI. és VII. epizód között eltelt harminc évről, például láthatjuk, hogy honnan indult a legújabb filmekben már ereje teljében lévő Első Rend. Szerencsére a legtöbb kérdésünkre még idén, november 19-én választ kapunk, amikor is elstartol sorozat a Disney+-on.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)