Hirdetés

Már tudjuk, mikor jön a The Walking Dead: World Beyond

|

Tavasszal befut az utóbbi pár évben lefelé tartó spirálba került zombis széria mellékszála, amivel kapcsolatban váratlant húzott az AMC.

Hirdetés

Bár a The Walking Dead képregény már véget ért, az AMC alkotásainak hála továbbra sem kell nélkülöznünk a Robert Kirkman által teremtett univerzumot. Az eredeti, 2010-ben indult sorozat már kapott egy spin-offot, de idén megérkezik a következő mellékág, ami a megszokottnál sokkal rövidebb lesz.

Hirdetés

Az AMC hivatalosan is bejelentette, hogy a The Walking Dead: World Beyond a fősorozat 10. szezonjának fináléja után, egészen pontosan április 12-én debütál a tévéképernyőkön. Ezután pedig a megszokott módon, azaz vasárnaponként követik egymást az új epizódok, de lesz egy kis csavar a korábbi sorozatokhoz képest. A World Beyond ugyanis a tervek szerint mindössze két évadig fog futni, aminek feltehetően nem mindenki örül, de akár még pozitív hatása is lehet ennek a döntésnek a sorozatra, hiszen így valószínűleg nem nyújtják el túlzottan a cselekményt, azt kockáztatva, hogy unalomba fullad az egész.

A sorozatban egyébként a túlélők egy olyan generációjával ismerkedhetünk meg, amelynek tagjai már a zombiapokalipszis kellős közepén cseperedtek fel, tehát alig emlékeznek az élőhalottak előtti világra, vagy talán még nem is éltek akkor. Ebből a koncepcióból akár még valami jó is kisülhet, úgyhogy kíváncsian várjuk, ezúttal milyen minőségű alkotást kapunk az AMC-től.

Ti adtok majd egy esélyt az új zombis sorozatnak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)