Hirdetés

Tom Hollandnak is köszönhető, hogy a Sony és a Marvel megállapodott a Pókember filmek kapcsán

|

Jó alaposan beparáztatott minket a Sony és a Marvel, aztán csak sikerült kezet rázniuk. Ebben a hírek szerint Pókember megformálójának, Tom Hollandnak is nagy szerepe volt.

Hirdetés

Oké, persze ne legyenek illúzióink, alapvetően a pénz döntött most is, ahogy a pénz okozta az eredeti problémát, amikor Spider-Man kiesett az MCU-ból tragikus hirtelenséggel. Ha emlékeztek a konfliktus kiváltó okára, akkor bizonyára tisztában vagytok azzal, milyen üzleti modellben finanszírozta eddig a Sony és a Disney a Pókember filmeket, utóbbi csupán 5 százalékos részesedést kapott azért, hogy adta az MCU-t és persze Kevin Feige-t, és az Idegenben milliárdos sikere után 50-50 százalékos osztozkodást akart (persze úgy, hogy a költségeket is ilyen arányban állják). Na, ekkor történt az asztalborogatás, mi pedig meg is ijedtünk alaposan, egy videóban el is dadogtuk nektek, mit is jelenthet ez az új helyzet. 

Aztán jött a kínos magyarázkodás és terelés időszaka, végül a nagy meglepetés, miszerint mégis sikerült megállapodni a két cégnek. Ennek értelmében a Disney 25%-os részesedést kap majd a Pókember filmekből, és a költségvetésből is ekkora részt állnak. Van még két közös film, aztán persze bármi lehetséges, ez pedig most - lássuk be - nagyon jól jön a Sony-nak, hiszen addig építgetheti a Spider-Man nélküli Spider-Man univerzumát, és ha sikerül kivezetni okosan Pókarcot az MCU-ból addig, be is dobhatja a már remélhetőleg jóval kiforrottabb világba, és a Marvelnek is van ideje a Bosszúállók újragondolására a következő etapban.

Ez alapvetően logikus gondolatmenet, de persze az üzleti életben nem csak racionális döntések mentén halad előre a világ, a The Hollywood Reporter értesülései szerint Tom Holland elszántsága is kellett ahhoz, hogy megoldódjon a nagy MCU-Póki válság. Peter Parker megformálója az első sokk után kezébe vette a dolgokat, állítólag folyamatosan piszkálta a Disney vezérét, Bob Igert, és a Sony filmes királyát, Tom Rothmant, hogy legyenek belátóak, nem lehet így szétszakítani a Pókember és a többi Marvel hős sztoriját, és persze az sem elhanyagolható, hogy a jelenleg a Sony kezei között sínylődő Uncharted filmes projektet is gőzerővel támogatja, ami nyilván lehet ütőkártya egy ilyen helyzetben. 

Most tehát mindenki boldog lehet, Holland a rajongók szócsöveként segítette a tárgyalásokat, ennek köszönhetően pedig 2021. július 16-án a harmadik Pókember mozit élvezhetjük természetes közegében, a hálószövő pedig a Marvel Moziverzumnak egy másik filmjében is feltűnik majd, de erről még nem tudni többet. Ti mit gondoltok? Ez volt a jó megoldás?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)