Hirdetés

Új szereplőket, köztük egy izgalmas szupergonoszt igazolt az Aquaman 2

|

Akad köztük egy ormótlan nagy tigriscápa is.

Hirdetés

Egyelőre elég keveset tudunk az Aquaman 2-ről, avagy a folytatás teljes címe szerint az Aquaman and the Lost Kingdomról, nemrég azonban kiderült, hogy a Warner Bros. bővítette kicsit a stábot.

Három új színészt igazoltak le, illetve rajtuk kívül visszatér az a Randall Park, aki Dr. Stephen Shin tengerbiológust alakította az első filmben. A casting további része viszont jóval izgalmasabb ennél.

Hirdetés

Megtudtuk ugyanis, hogy szerepelni fog a folytatásban Jani Zhao, aki egy Stingray nevű teljesen új, kizárólag a mozifilm miatt kitalált karaktert alakít, vele kapcsolatban tehát még a legkeményebb képregénytudorok sem rendelkeznek semmiféle háttérinformációval. Zhao eddig csak portugál filmekben szerepelt, ez lesz az első angolnyelvű munkája.

Kiderült, hogy Indya Moore játssza majd a Karshon nevű szupergonoszt, aki a DC Comics képregényfüzeteiben eredetileg Zöld Lámpás ellenfele volt. Karshon a képregényekben alapvetően egy teljesen hétköznapi tigriscápa volt, egy radioaktív robbanás hatására azonban szupererőre és emberszerű küllemre tett szert.

Karshon a képregényekben

Végezetül Vincent Regan szerződtetését is bejelentették. Ő a legendás Atlan királyt, Atlantisz eredeti uralkodóját fogja alakítani a 2022-re tervezett Aquaman and the Lost Kingdomban. A filmben Jason Momoa, Amber Heard, Patrick Wilson, Dolph Lundgren és Yahya Abdul-Mateen II is visszatérnek.

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)